Hagyományőrzés – Apaszemmel

2019. 05. 09.
Címkék: Apaszemmel 
Szerző: Küttel Dávid
▾ hirdetés
Üdvhadsereg 1% hirdetés

Amikor elköltöztünk a nagyvárosból sok mindenre számítottam, de arra biztosan nem, hogy újra tánccsoportot fogok vezetni. Mégis, ahogy kiderült rólunk a néptáncos múltunk, a helyi egyesület egyik oszlopos tagja megkért, a következő alkalomra készítsünk valami egyszerű koreográfiát a csoport számára.

Az egyesület eredeti célkitűzése a hagyományőrzés.

Elvarázsolt ez a kicsiny társaság, akik semmi különöset nem csinálnak e kifejezés égisze alatt, csupán értelmesen megélik a mindennapokat és az ünnepeket.

Egyre gyakoribbá váltak azok az alkalmak, ahol szükség volt aktív jelenlétre a hagyományőrző egyesület részéről. Ez lehetett egy táncház, egy gyermekjátszó a helyi rendezvényen, vagy csupán a falukarácsonyfa díszeinek elkészítése egy szép téli délutánon. Egy-egy nagyobb ünnepségen voltunk már „művészeti vezetők”, most pedig a nagyfiammal segítünk majd a májusfa szállításában, és annak felállításában. Emlékszem, két évvel ezelőtt egy ilyen tavaszi napon, két idősebb asszony kipirulva mesélte, hogy nekik bizony akkora májfát állítottak a legények, még a tó túlpartjáról is látni lehetett. Aztán Zsófi néni mesélt sokat a karácsonyi kántálásokról és a regölésekről, illetve tavaly két tagunk fotókiállítást szervezett a szüreti felvonulásokról.

A tánc- és zenepedagógusok professzionális szinten örökítik át a Kárpát-medence hagyományos zene- és tánckultúráját, és az alapfokú művészeti iskoláknak köszönhetően mindez elképesztő minőségben kerül színpadra.

Több mint harminc éve foglalkozom folklórral, de igazán mostanra érintett meg a hagyományok valós megélése. Ehhez kellett a kiállítás, ahol a fotókról kisgyermekként a falu öregjei néznek ránk, a nyolcvan esztendős ember igaz története arról, hogyan kapott májfát szerelmétől, és az a természetesség, ahogy az általunk tanított néptánclépések visszakerülnek az „igazi tulajdonosaikhoz”.

A gyermekeimen azt látom, hogy ki-ki a maga vérmérsékletének megfelelően vesz részt a mi kicsiny, de lelkes hagyományőrzésünkben. A lányaim tojást festenek húsvétkor, és várják a locsolókat, akik rendszerint szódával érkeznek, és mindketten büszkén veszik fel a helyi népviseletet a jeles napokon. A nagyfiaim szívesen zenélnek velem a rendezvényeken, de ha kell, akkor segítenek azok előkészítésében és a hangosításban is. Abban biztos vagyok, hogy mindegyik gyermekem a saját életkorának megfelelően már felismerte, hogy akkor lehet életképes jövőnk, ha ismerjük a múltunkat és napi szinten megéljük hagyományainkat.

Arra pedig nagyon büszke vagyok, hogy évente több alkalommal látogatnak el a falunkba külföldi diákok, egy nemzetközi program keretében. Aktívan vesznek részt a húsvéti kézműves foglalkozásokon vagy akár a szentiváni tűzugrásban. A táncházak alkalmával táncolják a „subridomot”, és boldogan szelfiznek Vera Nénivel, a tájház kulcsának őrzőjével és gondnokával.