Prosztatarák: létfontosságú a szűrés

2019. 07. 29.
A prosztata kicsi szerv, ám számos különböző problémát okozhat a férfiaknak, főleg, ahogy telnek az évek. Összeállításunk második részében a daganatos elváltozásokról beszélgettünk dr. Rákász István urológussal.

 

 dr. Rákász István urológusÚgy tudom, a prosztatarák a legjobb aránnyal gyógyítható daganatos megbetegedések közé tartozik, ha időben felfedezik.

Ez így van. A prosztatadaganattal diagnosztizált férfiaknak sokkal jobbak a túlélési esélyei, mint például bizonyos szívbetegségek esetén. Éppen ezért nagyon fontos, hogy már az első tüneteknél orvoshoz forduljanak a férfiak. Fel kell figyelni a vizelési nehézségekre, a növekvő vizelési gyakoriságra, esetleg a fájdalomra, véres vizeletre. Merevedési zavarok is jelezhetnek ilyen jellegű problémát, ugyanakkor ritkább, szintén kivizsgálásra szoruló tünetek is léteznek: a krónikus hátfájdalom mögött számtalan ok meghúzódhat, de kevesen következtetnek belőle a prosztatarákra, pedig ez is árulkodhat róla. Ugyanakkor sajnos a prosztatarák alattomosan is jelentkezhet, ami azt jelenti, hogy a kezdeti stádiumokban gyakran nem okoz tünetet.

A másik oldalról viszont létező tüneteknél sem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, hiszen ezek lehetnek a prosztata-megnagyobbodás és a prosztatagyulladás jelei is, azonban éppen a hasonlóságok miatt fontos minden esetben a kivizsgálás és a kezelés. Bármilyen vizelési vagy szexuális típusú problémánál érdemes orvoshoz fordulni, hiszen még az egyszerű gyulladások is gyorsabban elmúlnak, kevesebb szövődményt okozhatnak, ha korán elkezdjük kezelni őket.

Milyen kezelések jönnek ilyenkor szóba, és hatással vannak-e ezek a szexuális teljesítőképességre?

A totál prosztatektómia a prosztata tokkal együtt történő eltávolítását jelenti, ennek keretében az ondóhólyagot is eltávolítjuk, vagyis a spermatermelés megszűnik. Sajnos a műtét során a környező erek, idegek is sérülhetnek, így a merevedési képesség is eltűnhet, bár a laparoszkópia és a Magyarországon még nem használatos, de már létező robottechnológia révén azért van esély rá, hogy ez ne következzen be. Az esetek többségében ugyanakkor végleges merevedési zavarral kell számolni. A radiológiai módszerek szintén károsíthatják az erekciós képességet, hiszen ilyenkor is sérülhetnek a végbéltájékon futó idegek.

A rendszeres szűrés mellett milyen életmódbeli változtatásokkal, módszerekkel lehet elejét venni a prosztatabajoknak?

A prosztatarák megelőzésében, kezelésében az életmód egyes elemei, és a tudatosság is fontos szerepet játszanak. A gyakori partnerváltás és a védekezés nélküli szex például komoly rizikófaktor, hiszen még orális szex során is kerülhetnek gyulladást okozó baktériumok a húgycsőbe. Nagyon fontos a rendszeres fizikai aktivitás, amely sokféle daganatos betegség megelőzésében játszik szerepet, a kezelés előtt vagy a kezelés után rendszeres fizikai aktivitást végző daganatos betegeknek pedig 40 százalékkal nő a túlélési esélye a nem mozgó betegekéhez képest. A prosztatabeteg férfiak számára a medencefenék izmait a tervezett műtét vagy sugárkezelés előtt is érdemes célzottan edzeni, mert ez a beavatkozás utáni rehabilitációt is gyorsíthatja.

Szintén fontos az étrendbeli tudatosság. A fő irányelvek közé tartozik az alkohol, főként a tömény szeszek kerülése, a csípős, fűszeres ételek visszaszorítása, a telítetlen zsírsavak beillesztése az étrendbe, főként olajos magvak és tengeri hal formájában. Közismertek a tökmag és a kisvirágú füzike jótékony hatásai is.

Igaz, hogy a kiegyensúlyozott nemi élet szintén hozzájárul a rák elkerüléséhez?

Ezt gyakran hallani, és a prosztata rendszeres kiürítése valóban ajánlatos, ugyanakkor egyértelmű tudományos bizonyíték ezen a téren sajnos nem létezik. Az viszont biztos, hogy a rendszeres nemi élet harmóniában tartja az embert, ez pedig a megfelelő immunvédekezésre is kihat.

Többször is említette a szűrés fontosságát, az urológiai vizsgálatoktól azonban számos férfi a mai napig retteg.

Ha mondhatok ilyet, a betegek sokszor egymást is megrémítik a „nem hiszed el, min estem át!”-típusú történeteikkel. Egy here- vagy végbélvizsgálat valóban nem a legkellemesebb, viszont egyáltalán nem mindegy, hogyan végzi el az orvos: lassan, nem erőszakosan, nem hirtelen, mindig tájékoztatva a beteget arról, mit fog pontosan csinálni, vagy éppen ellenkezőleg.

Úgy gondolom, nagyon pozitív fejlemény, hogy az utóbbi években számos ismert ember, színész adta a nevét a prosztataszűrés fontosságát hangsúlyozó kampányokhoz. Ugyanakkor nagyvárosokban és vidéken is rendelve azt kell mondanom: a nagyvárosokban még mindig gyakrabban fordulnak orvoshoz efféle problémákkal, és eleve más típusú panaszokkal is keresik meg a szakorvosokat a férfiak. Vidéken sajnos még most is sokkal gyakoribb, hogy nem bizonytalan tünetekkel, hanem már csak a kialakult betegséggel fordulnak urológushoz.