A Smaragdszemű Zombi

2019. 10. 29.
Címkék: Az úgy volt... 
Szerző: Kalmár András

A Smaragdszemű Zombinak három karja volt, és huszonötezernél adott szabadjátszmát. Az eredeti moziváltozat csak nehezen volt rekonstruálható az eredményjelzőn hátulról megvilágított jelenetek alapján, ám annyi mindenesetre kiderült, hogy a szőke miniszoknyás és a barna zöldnyakkendős a történet folyamán többször menekülni kényszerült, sőt, ha bekerültél a három villanygomba közé, akkor a szőke így szólt: – Oh my Gosh! – Mire a Smaragdszemű Zombi: – Hahahaha! – És akkor jött a powerball.

A powerball alapvetően egy szemétség volt, mivel fele olyan könnyű volt, mint a többi golyó és ráadásul fehér. Na mármost, ha fél órán keresztül koncentrálsz az ezüstszínű acélgolyókra, és belöknek eléd egy fehéret, amit csak fele olyan erősen üthetsz meg, mint a többit – akkor elvesztél. El is vesztünk mindannyian, Lerri, Dzsoni, Nimic meg én, egyvalaki volt csak a Lila Ingoványban, aki szinte korlátlan ideig tudott játszani, mert mindig elérte a huszonötezret: maga a Smaragdszemű Zombi. Dicky Hobbsnak hívták, és a nyolcvanas évek elején telepedett meg Budapesten barátjával, Rickkel. Mindketten túl voltak már az ötvenen, amikor megismerkedtünk a Lila Ingoványban kilencvenhárom tavaszán. Dicky délelőtt 11-től délután hatig egyfolytában flipperezett, kisebb megszakításokkal. Néha kért egy „ristrettót” és ivott mellé egy Camparit. Aztán játszott tovább. Hatkor aztán érte jött Rick, és hazamentek.

Én közepesen jó játékosnak tartottam magam. Sosem volt annyi pénzem, hogy igazán profi legyek, mert amíg kiismersz egy játékot, az bizony jó néhány százas, de gyakran nyertem söröket, meg Unicumot, és ez nekem tökéletesen megfelelt. Azonban Dicky volt a Mester. Teljesen másképp játszott, mint mi.

– Rosszul fogjátok meg az egészet – mondogatta nekünk. – Ez a játék egy gravitációs probléma, tehát a Föld ellen játszol, ezt sohase felejtsd el. Próbálj meg meditatív úton közeledni a géphez. Ernyeszd el az izmaidat. Merev csuklóval nem lehet flipperezni! És rámászni sem kell. This is not your girl...

Hát igen. Mi mindig csípőből csináltuk, mint mindent akkoriban, volt, aki lumbágót kapott egy komolyabb játszma után. De Dicky-nek csak az ujjai mozogtak. És egyszer, egy szerda délelőtt, egy turista száz dollárjáért negyvennyolcezer-hatszáztizenötig jutott egy golyóval – bekötött szemmel!

Ekkor kezdtem el hinni neki. Hogy nem nézni kell, hanem érezni a dolgokat. És siklani rajtuk, nem belegabalyodni. Csuklóból, két ujjal.

De hát Dickynek könnyű dolga volt. Először is ott volt neki Rick, aki érte jött, és dolgozott helyette. Másodszor pedig: tényleg Dicky Hobbs volt a Smaragdszemű Zombi.

Ez volt az utolsó filmszerepe a hatvanas évek Horror-holywoodjában. A Smaragdszemű Zombi Dicky Hobbsszal egyike volt az álomgyár sablonthrillerjeinek; legalább is Dicky szerint komolyabb visszhangja nem volt. Ám célját elérte: alibiként szolgált az autósmozikban szerelmeskedő Elvis-frizurás aranyifjaknak.

Míg Dicky rémálarcban, villogó smaragd-szemekkel üldözte a mocsár mélyén menekülő Zöldnyakkendőst és Miniszoknyást, ezalatt a Chevykben megfogant az új nemzedék. Mikor aztán a nyolcvanas évek végén megjelentek a „Régi Nagy Amerikai Filmnonszenszek” cselekményét feldolgozó olasz flipperek, a Smaragdszemű Zombi sem kerülhette el sorsát. Így hát egy szép napon az őszülő halántékú Dicky Hobbs szembetalálkozott önmagával a budapesti Lila Ingoványban. És nem is váltak el soha többé.

Én aztán elköltöztem, külföldre mentem, visszajöttem és csak néha-néha láttam őket. Egyszer például Ricket. Bánatosan üldögélt a söre mellett egy kávéház teraszán és a leveleit olvasgatta. Kérdeztem mi van velük, mondta, hogy jól vannak, nincs semmi különös. Odaültem én is egy sör erejéig, kérdeztem flipperezik-e még Dicky, mondta, hogy igen. Beszélgettünk az időjárásról, a politikáról és arról, hogy minden egyre drágább, úgy mint általában. Közben az egyik boríték címzésére tévedt a szemem. Így tudtam meg, hogy Ricket tulajdonképpen Frederick Kinkerstonnak hívják.

Néhány évvel később megismertem egy lányt, aki filmekben dolgozott, mindenfélét. Az ő könyvei közt akadtam rá az Amerikai Horrorfilmek Antológiájára 1933-1985. Kikerestem a Smaragdszemű Zombit. Dick Hobbs neve nem volt a stáblistán. A címszereplőt – a Smaragdszemű Zombit – Frederick Kinkerston alakította.

Drága Lerri, Dzsoni és Nimic, ha ott ültök még a Lila Ingoványban, vagy bárhol a világon, tudjátok meg: nem mesterünk, Dickey Hobbs volt a Smaragdszemű Zombi, hanem a barátja, a csöndes, jelentéktelen Rick.

De ez nem baj. Mert aki majdnem két szabadjátékot csinál egy golyóval, bekötött szemmel, annak minden megbocsájtható.