Gyorstöltőn

2019. 10. 27.
Címkék: Apaszemmel  Gyermek  Kutya  Szabadidő 
Szerző: Küttel Dávid
Az egész kalandunk úgy kezdődött, hogy váratlanul lemondták egy munkámat, ami miatt szombaton is dolgoznom kellett volna. Így a pénteki hazaérkezésem igazi meglepetésnek számított a családom körében...

Az egész kalandunk úgy kezdődött, hogy váratlanul lemondták egy munkámat, ami miatt szombaton is dolgoznom kellett volna. Így a pénteki hazaérkezésem igazi meglepetésnek számított a családom körében. Bevallom, nagyon örültem az ajándék szombatnak, mert több hete minden hétvégém valamilyen munkával telt, és elfáradtam.

Nálam csak a nejem volt boldogabb, akiből a meglepetésszerű érkezésem azt váltotta ki, hogy reggelre kitalált egy-két elintézendő dolgot, ami sokkal gyorsabban megvan, ha én is vele tartok. De én átláttam a szitán: itt bizony vásárlás lesz. Összeszedtem minden bátorságomat, és határozottan, de udvariasan három érvet hoztam fel, miért nem szerencsés, ha vele tartok:

1. nem szeretnék autóba ülni, 2. ma nem akartam emberek közé menni,3. a kutyámmal is kell néha foglalkozni.

Réka és Dávid viszont azonnal rájöttek, hogy én ma mindenre kapható vagyok, ami a szabadban van. Anya kilépett az ajtón, mi pedig elhatároztuk, hogy nekivágunk az erdőnek. A titkos küldetést végül Dávid találta ki, ami abból állt, hogy ne sétáljunk kiépített utakon vagy a turistaúton, hanem jussunk el valahová „árkon-bokron” keresztül. Az „igen kemény és váratlan” szombati expedícióra csupán négyen vállalkoztunk: Réka, a 9 éves lány; Dávid, a kalandtúra 12 éves kitalálója; Maia, a kettő és fél éves csoki-labrador és jómagam. Készítettünk teát, tettünk a hátizsákba szőlőcukrot, almát, diót és mogyorót, a zsebeimet pedig teleraktam a kutyusnak jutifalattal.

Kiértünk a faluból, kijelöltük a túra végpontját és bevetettük magunkat a sűrűbe. Nagyon varázslatos volt, nem találkoztunk senkivel, csak állatokkal, kidőlt fákon kellett átmászni, bújni, kúszni stb. Farkasszemet néztünk egy őzikével, találtunk egy odút, amit Dávid szerint tuti, hogy vaddisznók használhatnak, és újabb leletekkel bővült kisfiam csontgyűjteménye. Boldog voltam, hogy belementem ebbe a túrába, mert azon vettem magam észre, hogy 20 perc után már én is átadtam magamat az erdő csendjének, a kutyámnak és nem utolsó sorban a gyermekeimnek. Fiam, a Harry Potter könyvek hatására egy faággal varázsolt el minket és Maiát, illetve az őzikét is ő dermesztette meg, hogy mi is jól láthassuk... Néha megálltunk szusszanni és egyszer tartottunk egy hosszabb pihenőt, ahol elfogyasztottuk a magunkkal vitt elemózsiát. Persze Réka, az expedíció élelmezési felelőse figyelmeztetett minket arra, hogy mindenből hagyjunk egy kicsit arra az esetre, ha eltévednénk. A másik falu határában lévő erdei gyaloghidat tűztük ki célnak, amit pár órányi erdei csatangolás után megláttunk a fák között, és az az alatt átbúvó, kiszáradt patak medrében sikerült elérnünk. A híd melletti kis gáton elfogyasztottuk a vészhelyzetre félretett finomságokat, és boldogan bandukoltunk haza a naplementében.

Egyszerű nap volt, mégis csodálatos. Réka és Dávid úgy érezték, hogy ez a kaland csak a miénk, és mivel letértünk az útról, cinkostársakká is váltunk. Maia igazi vadászként szaladhatott az erdőben, de persze ügyeltem arra, hogy ne legyen túl sokáig távol tőlem. A számára bekészített rengeteg jutifalatnak köszönhetően boldogan gyakorolta a behívást velem és a két gyermekkel is.

A szabad levegő, a jóleső testmozgás, a csend, a sok kacagás és gyermekeim kipirult arca „gyorstöltőként” hatottak rám. Lehet, hogy egyszerű nap volt, de mondhatom, nagyszerű!