#KORONAVÍRUS

A koronavírus ellenállóbb lehet, mint korábban gondolták

Változás lesz iskolai menzáknál a járvány miatt

Iskolakezdés óvatosan – apaszemmel

Movember – főszerepben a férfiegészség

2019. 11. 01.
„A férfiak többsége hajlamos kibújni az orvosi vizsgálatok alól, főleg akkor, ha nincs különösebb panaszuk, vagy ha kényes területeket érint a probléma. Gyakran már csak akkor kerülnek szakorvoshoz, amikor komoly fájdalmakkal küzdenek, ez pedig akár egy betegség előrehaladottabb stádiumát is jelentheti. Éppen ezért fontos tudniuk, hogy bizonyos betegségek, mint például a prosztatarák – amely a második leggyakoribb tumoros megbetegedés a férfiak körében – kezdetben akár tünetmentes lehet, így azt korai stádiumban csak rendszeres szűrővizsgálattal lehet kiszűrni, amely minden 40 év fölötti férfinak évente egyszer javasolt” – mondta dr. Póth Sándor, urológus szakorvos.

Melyek a leggyakoribb férfias problémák?

Prosztatagyulladás – Bármelyik életkorban előfordulhat, okozója lehet bakteriális fertőzés vagy gyulladásos góc. Tünetei lehetnek a fájdalmas vizelés, csípő, égő érzés, hidegrázás, láz, véres vagy gennyes vizelet. A hosszabb ideje fennálló, úgynevezett krónikus prosztatagyulladásnál lassabban alakulnak ki a tünetek, enyhébbek, viszont deréktáji fájdalmak és potenciazavarok is jelentkezhetnek.

Jóindulatú prosztata megnagyobbodás – A betegség leggyakoribb tünete a vizelési nehézség. A prosztata tömege folyamatosan nő, idősebb korban a kiinduló méretének akár a többszörösére is, így elnyomja, elszorítja a vizelet áramlását. Mivel a prosztata jóindulatú megnagyobbodása miatt nem képes megfelelően kiürülni a vizelet, ezért bakteriális fertőzés, és húgyúti gyulladás is kialakulhat.

Prosztatarák – Leggyakrabban az ötven év feletti férfiaknál fordul elő. Kialakulásának kockázatát megnövelheti az örökölt családi hajlam, a korábban lezajlott ivarszervi betegségek, káros szenvedélyek. Kezdeti stádiumában meglehetősen tünetszegény, sokáig nagyon hasonlít más prosztatagondok okozta panaszokra, ezért a betegség csak a szakorvosi vizsgálattal diagnosztizálható.

Merevedési zavar – A prosztata gondokkal küzdő férfiaknál – elég gyakran – előfordulhatnak merevedési problémák is. Mivel a probléma a keringés állapotával szoros összefüggésben áll, így akár a merevedési zavar lehet az első jele a kialakulóban lévő érrendszeri károsodásoknak.

Hererák – A kezdetben tünetmentes betegség rendszeres szűrővizsgálattal időben felfedezhető és a korán diagnosztizált betegség jó eséllyel gyógyítható. Nagyon fontos a szerepe van a here-önvizsgálatnak is. Zuhanyozáskor külön-külön a tenyéren mérlegelve megállapítható, hogy a súlyukban nem következett-e be változás. Rendellenességre utalhatnak az esetleges csomók, kidudorodások, megkeményedések. Ha az önvizsgálat során a férfiak ilyet tapasztalnak, minél előbb forduljanak orvoshoz!

Vizelettartási problémák – A prosztata megnagyobbodása mellett akár gyógyszerek – vérnyomáscsökkentők, antidepresszánsok, vizelethajtók és altatók – is okozhatnak panaszokat, így, ha ilyen gyógyszert szedünk, érdemes konzultálni a szakorvossal gyógyszerváltásról.

Mint a legtöbb betegség, úgy a kifejezetten férfiakat érintő problémák is megelőzhetők, ha:

 - rendszeresen, naponta legalább fél órát sportolunk, sétálunk

 - egészségesen étkezünk – részesítsük előnyben a halat és baromfihúst – kerüljük a felesleges kalóriabevitelt, rostban gazdag ételeket, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk

 - megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasztunk, kerüljük a túlzott mennyiségű koffeint

 - kerüljük a rendszeres alkoholfogyasztást és napi egy pohár finom és jó minőségű bornál nem fogyasztunk többet

 - bizonyos időszakokban – télen, influenzás időszakban – pótoljuk a szervezet számára szükséges vitaminokat

Szerencsére egyre több férfi ismeri fel, hogy rendszeres szűrővizsgálattal rengeteget tehetnek az egészségükért és nem szabad megvárni a tünetek jelentkezését, vagy súlyosbodását. A prosztatavizsgálat csupán néhány perces, inkább kellemetlen, mint fájdalmas, de életmentő lehet. Bizony előfordul az is, hogy nem csak prosztata eredetű, komoly betegségre hívhatja fel az orvos és betege figyelmét. Figyeljünk magunkra egész évben, járjunk szűrővizsgálatra, ha pedig tapasztaljuk a tüneteket, keressünk fel mielőbb egy szakorvost!

A prosztatagyulladást mindig komolyan kell venni!

A prosztatagyulladást mindig komolyan kell venni!

A prosztatagyulladás oka számos esetben ismeretlen, de a kórokozók jelenléte mindig kimutatható.
Házasélet a prosztatarák után

Házasélet a prosztatarák után

Egy előrehaladott állapotban diagnosztizált prosztatarák számtalan dolgot megváltoztat a férfi életében, beleértve a párkapcsolatot is. A betegség kezelése, az esetleges műtét nemcsak fizikailag, de pszichésen is megterhelő saját maga és partnere számára is. A megértés, odafigyelés ezekben a helyzetekben különösen fontos a beteg szempontjából, a tényeket azonban sokszor nehéz kimondani. Ám, ha kellő akarattal állunk a helyzethez, a betegségben megtalálhatjuk azt is, ami megerősíti a kapcsolatot.
A koronavírus ellenállóbb lehet, mint korábban gondolták

A koronavírus ellenállóbb lehet, mint korábban gondolták

A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni.
Miért félünk használni a defibrillátort?

Miért félünk használni a defibrillátort?

Hirtelen szívleállás esetén a nyilvánosan elérhető defibrillátorokkal a kezünkben van a megoldás, mégis tízből csupán hárman tudják pontosan, mire való ez az életmentő készülék – derül ki az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) online felméréséből.