Nyelvsérülés gyermekkorban

2019. 11. 08.
Kisgyermekkorban, kiváltképp a járás tanulásakor, gyakoriak az elesések. Kisebb-nagyobb horzsolások, sebek a mindennapi élet részei. Időnként az elesés során nagyobb, riasztóbb lágyrészsérülés is létrejöhet. A fogzás megindulása hat hónapos korra tehető, a járás pedig egyéves életkorban kezdődik. Így minden adott az egyik gyakori és valóban riadalmat keltő sérülés létrejöttéhez, a nyelv – jellemzően harapott – sebesüléséhez.

A nyelv egy kifejezetten jó vérellátású szerv, így sérülése jelentős vérzéssel járhat. Ez riasztó mind a szülő, mind a gyermek részére.

Természetesen más módokon is létrejöhetnek nyelvsérülések, amelyek lehetnek egyszerűek és komplexek. Jelen cikkünkben az egyszerű (pl. harapott, szakított, szúrt típusú) traumás nyelvsebeket érintjük.

Előfordulásuk szerint a nyelvháti sérülések lényegesen gyakoribbak, mint a szájfenék felőli oldal sebesülései. A nyelvháti oldalon leggyakoribb az elülső harmadi, azt követi a középső harmadi, végül pedig a hátulsó sérülés. Fontos, hogy mindig gondoljuk az esetleges melléksérülések lehetőségére is (szájüreg, garat stb.), továbbá arra, hogy a sérülést kiváltó tárgy, vagy fog letört darabja ott lehet a gyermek szájában.

Gyakran felmerül a kérdés a szülőkben, hogy a létrejött sérülést vajon meg kell-e varrni.

És bizony nemcsak a szülők bizonytalanok e kérdésben, hanem időnként maguk a szakemberek is. Az elmúlt évtizedekben számos szakirodalmi megállapítás látott napvilágot arról, hogy melyik harapott, szakított jellegű, nem komplex nyelvsérülés esetén indokolt varrattal ellátni a sebet. A hiányzó protokoll miatt elsősorban a helyi tapasztalatokon alapuló szokások határozták meg, hogy egy adott páciensnél milyen terápiát választott az ellátó orvos. Meg kell jegyezni azonban, hogy miként a bőrsebeket, a nyelv sebeit sem kell minden esetben megvarrni, még akkor sem, ha a sérülés létrejöttekor nagyon vérzett. Újabban varrat nélküli, szövetragasztót alkalmazó technikákról is olvashatunk a szakirodalomban.

A szakmai ajánlások sokfélesége részben abból a tapasztalati tényből adódik, hogy különösebb kezelés nélkül a nyelven még a viszonylag mély, de egyszerű sebek is tökéletesen képesek spontán meggyógyulni. Idővel egyre jobban kikristályosodott az álláspont, hogy egyfelől mely típusú sebeket másrészről milyen elhelyezkedésű sérüléseket kell feltétlenül sebészi varrattal ellátni, fókuszálva a lényegesen gyakoribb nyelvháti sebekre. 

A nyelv harapott, szakított, szúrt, metszett és vágott sérüléseivel – különösen, ha folyamatos vérzés kíséri – mielőbb szakemberhez kell fordulni.

Erős vérzés, vagy vérzékenység esetén mentőt kell hívni, a vérveszteség mellett akár légzési akadály is létrejöhet.

Alapos vizsgálatot követően állítható fel a pontos diagnózis és a terápiás terv. Kisgyermekkorban maga a vizsgálat sem egyszerű, így altatás a sérülés pontos szemügyre vételezéséhez is szükséges lehet. Műtét során a seb mélységétől függően egy, vagy többrétegű varratsorral kerül zárásra a sérülés. A varróanyag felszívódó fonál, tehát varratszedésre nincsen szükség. Altatásos műtétet követően pár órás osztályos megfigyelés indokolt.

Hazaérkezvén annyi a feladat, hogy a lehetőségekhez mérten ügyelni kell rá, hogy a gyermek a varratokat ne rágja ki. Átmenetileg kerülendőek a száraz (és ezáltal szúrós), a forró, a fűszeres és csípős ételek, valamint esetenként a tejtermékek. Hosszas cumizás sem javasolt, illetve fogmosás helyett eleinte szájöblögetés nem csípős fertőtlenítő hatású oldattal. Ha utóbbira még a gyermek nem képes, akkor kamillatea is használható. Fogmosás a sebgyógyulásig puha sörtéjű fogkefével javasolt. A nyálkahártyaseb gyógyulása során a seben képződő fehéres lepedék nem gennyedés, hanem a bőrön kialakuló “var” szájüregi megfelelője. Fájdalom, láz, váladékozás, fokozódó duzzanat, vérzés, vagy szokatlan panasz esetén mielőbbi kontrollvizsgálat szükséges, egyebekben kezelőorvosuk javaslata alapján kell eljárni.

Dr. Mikóczi Márió, Heim Pál Kórház