Ízek, illatok, emlékek

2019. 11. 28.
Címkék: Anyaszemmel 
Szerző: Szonda Györgyi
Amikor hűvösre fordul az idő, és elkezd a fény fogyatkozni a nappalainkból, úgy kapnak egyre több helyet a történetek, az emlékek. Egy séta is elég, hogy az útra hullott nedves levelek és a kéményekből felszálló füst jellegzetes illata előhozza gyermekkorom képeit, hangulatait.

Ahogy hétvégente gyalog mentünk a hegyeken át nagyszüleim budaörsi telkére, erdőn-mezőn keresztül, ahol csipkebogyót és galagonyát szedtünk, ahogy drága nagymamám a konyhában sürögve-forogva mindig csodálatos ebédet, uzsonnát varázsolt elénk látszólag semmi extra hozzávalóból. Nem voltak körülötte óriási bevásárlótáskák, csak a kosarára emlékszem, és arra, hogy igazán finomat tudott főzni vagy sütni, és én nagyon szívesen álltam mellette a tűzhely vagy a kinyitható konyhaasztal mellett.

Vannak mondatok és mozdulatok, amelyek örökre belém ivódtak, és mikor saját háztartást kezdtem vezetni, egyszer csak megjelentek előttem, mint mikor fényképet hív elő az ember. Az én mamám húslevese volt a legjobb a világon, és minden alkalommal igyekszem pont úgy készíteni, ahogy tőle tanultam, de csak néha sikerül ugyanazt az ízt, illatot és aromát elérni. Nagyon sajnálom, hogy nem kezdtem el fiatallány-koromban lejegyezni a receptjeit, mert sajnos kevés, ha a hozzávalókat leírva látom, kellene mellé, ahogy mindig mosolyogva mutatja az elkészítés fázisait, mintha ez lenne a legegyszerűbb dolog a világon. Fel tudom idézni, amikor rétest húzunk ketten az asztalra terített nedves abroszon, vagy gyúrjuk a tésztát és finommetéltre vágjuk a nagy konyhakéssel, de nekiállni nem merek egyedül...

Az én nagymamám nagyon „trendi” volt, szívesen kipróbált minden újdonságot, ugyanolyan ügyesen készítette a jól bevált, ezerszer megsütött süteményt, mint az először olvasott recept alapján készülő modern édességet. Volt egy képes szakácskönyv-sorozat, amit elkezdtem neki ajándékba vásárolni, és nagy örömmel próbálta ki a recepteket azonnal, ahogy megjelent egy új rész. Nagyon dicsérte, és mindig mondta, hogy gyűjti nekem, mert az enyém lesz egyszer... Sajnos már sok-sok éve az én polcomon van a sorozat, de akármikor leveszem, ő jár az eszemben, és egyből megjön a kedvem a sütés-főzéshez.

Talán ez lesz az a november, amikor ráveszem a lányaimat, hogy hétvégente próbálkozzunk meg olyan ételekkel, amiket a dédik készítettek nekünk, amikor még csak nagymamák voltak, és amikor meggyújtjuk esténként az emlékezés lángjait, akkor az illatok és az ízek még közelebb hozzák azokat az együtt töltött időket. Ahogy elővesszük a régi fényképeket, eszünkbe jutnak majd olyan történetek is, amiket még sosem meséltünk, amelyekről azt hittük, hogy már nem is emlékszünk rá. Leves, sült, sütemény, gyertyafény, kandallótűz, csipkebogyókoszorú, régi mesék, könnyek, mosolyok, emlékek...