Mitől sikeres egy örökbefogadás? - 1.

2019. 11. 22.
Az örökbefogadás során a gyermek új családba kerül, a felnőtt pedig egy olyan gyermek anyja, apja lesz, akit nem ő szült, nemzett. Az örökbefogadás akkor sikeres, ha a szülők elfogadják, és sajátjukként nevelik fel a gyermeket, ugyanakkor az örökbefogadás okozta különbségekkel is tisztában vannak, és tiszteletben tartják a gyerek múltját, származását.

Az örökbefogadás sikerességének feltételei:


A szülő már feldolgozta a saját veszteségeit, meddőségét.

Hazánkban az örökbefogadásra jelentkezők túlnyomó többsége valamilyen meddőségi probléma miatt jelentkezik: nem született vér szerinti gyerekük, ha született is, valamilyen gond volt a terhességnél, túlestek hiábavaló próbálkozásokon, orvosi beavatkozásokon, vetéléseken vagy lombikeljárásokon. Ez kudarcélmény, amit fel kell dolgozni, hogy teljes szívükkel az érkező gyermek felé forduljanak a szülők.

A szülők párkapcsolata erős, stabil.

Egy vér szerinti gyerek születése is felborítja az addigi családi viszonyokat, egy esetleg idősebb korban érkező, traumatizált gyerek nevelése még több nehézséggel jár, ehhez erősen kell támaszkodniuk egymásra a szülőknek. Ha egyedülálló az örökbefogadó, akkor jól jön a támogató családi, baráti környezet.

A szülőknek reális elképzelésük van a gyereknevelésről.

Egy vér szerinti gyerek sem olyan lesz, amilyennek megálmodták. A gyereknevelés rengeteg nehéz helyzetet tartogat még „átlagos” gyerek esetén is: hisztik, betegségek, konfliktusok az iskolával. Csalódáshoz vezet, ha a szülőjelölt idillinek képzeli a leendő életet a gyerekkel.

A pár mindkét tagja akarja az örökbefogadást, nem csak a társuk kedvéért mennek bele.

Ha bármi történik a másik féllel, akkor annyira kell szeretnie a gyereket, hogy egyedül is felnevelje. Ha egyedülálló a szülő, akkor nem társpótlékot keres a gyerekben. A szülők az örökbefogadást nem pótléknak, szükséges rossznak tartják a vér szerinti gyerek születéséhez képes, hanem érvényes lehetőségnek. Az emberek többsége nem úgy indul neki az életnek, hogy örökbe akar fogadni, általában a gyermekvállalási (vagy társtalálási) kudarcok után jutnak erre a döntésre. Fontos, hogy mire a gyerek megérkezik, őt és ezt az utat is szőröstül-bőröstül elfogadják.

Egészségi és pszichés állapotuk, anyagi helyzetük megfelelő a gyermekvállalásra.

Ezt az alkalmassági vizsgálaton is szűrik.

Az élethelyzetük is alkalmas az örökbefogadására.

Lehet, hogy valakinek a személyisége tökéletesen alkalmas a gyerekvállalásra, a pillanatnyi helyzetben azonban mégsem szerencsés gyereknek érkeznie, például egy súlyos betegség, munkanélküliség, gyász esetén.

A nagyszülők és a tágabb család is támogatja az örökbefogadást.

Őket is fel kell készíteni a gyerek érkezésére, a gyerek az ő unokájuk, rokonuk lesz, ebben a családban fog élni. Ha a rokonok elutasítóak, azt a gyerek is érzékelni fogja később. Persze a gyereket elsősorban a szülei nevelik, de nehéz „ellenszélben” boldogulni. Ha van már gyerek a családban, fontos, hogy ő is várja az új családtagot.

Segítséget kérnek, ha nem boldogulnak.

A kudarcba fulladt örökbefogadásoknál általában a szülők nem, vagy túl későn kérnek segítséget. Fontos, hogy a szülő szakemberhez forduljon, ha olyan, neveléssel, fejlődéssel vagy örökbefogadással kapcsolatos problémába ütközik, amivel nem bír el egyedül. Ennek gyakorlati kivitelezése már nehezebb, egy kis településen nem mindig van elérhető szakember, ha talál is valakit a szülő, nem biztos, hogy beválik az adott családnak, de a szülő felelőssége segítséget keresni.

A nehezítő, kizáró tényezőkkel egy következő cikkben foglalkozunk!

Forrás: SOS Gyermekfalvak Magyarország