#KORONAVÍRUS

Hazahívják külföldről a szlovák orvosokat

Egyes antiszeptikumok és szájvizek képesek a koronavírus hatástalanítására

Minden uniós tagország egy időben fér majd hozzá az oltóanyaghoz

Füstmentes világnap

2019. 11. 21.
Az amerikai sikerek hatására a Füstmentes Nap – amelyet minden november harmadik csütörtökén tartanak – nemzetközi nap lett. Ezen a napon világszerte számos szervezet hívja fel a figyelmet a dohányzás ártalmaira és tesz lépéseket annak érdekében, hogy a függők leszokjanak.

Az első Füstmentes napot az Egyesült Államokban tartották 1977-ben, de ennek több kisebb előzménye volt. Az egyik első ezek közül a Massachusetts állambeli Randolph városának kezdeményezése volt, amikor arra kérték a dohányosokat, hogy egy napig ne dohányozzanak, és az így megtakarított összeggel támogassanak egy helyi iskolát. Ma már nemzetközi szinten is megtartják a Füstmentes Napot, amelyen a leszokást támogató programoktól kezdve az egészségügyi kockázatokra való figyelmeztetésig a legkülönbözőbb módon irányítják rá a figyelmet a dohányzás problémáira az egészségügyben tevékenykedő szereplők és más szervezetek.

A dohányzás legfőbb kockázatai szinte mindenki számára ismertek, az utca embere bármikor fel tudná sorolni a dohányzás leggyakoribb, legsúlyosabb következményeit. De az már korántsem biztos, hogy azzal is ugyanilyen sokan tisztában vannak, hogy ezek a kockázatok gyakoribb egészségügyi szűréseket is indokolttá tesznek a rendszeresen dohányzók számára.

„Napi 25 szál cigaretta elszívása 24-25-szörösére növeli annak az esélyét, hogy valaki COPD következtében veszíti el az életét, és hasonló módon növeli a tüdőrák okozta halálozást is” – mondja dr. Mucsi János, gödöllői tüdőgyógyász. Magyarországon 2018-ban több, mint 22 ezer tüdőrákos beteget tartottak nyilván – ez az eddigi legmagasabb mért érték1. „A 40 évesnél idősebb aktív és a már leszokottdohányosoknak az évenkénti tüdőszűrés mellett ajánlatos évente-kétévente a COPD szűrését célzó légzésfunkciós vizsgálatra is elmenni. Mind a tüdőrák, mind pedig a COPD esetében rendkívül fontos a korai diagnózis.”

A dohányosok közt a leggyakoribb halálok szív- és érrendszeri problémákkal függ össze. „A szívinfarktus és a stroke esélyét nagyjából ötszörösére növeli a már említett napi 25 szál cigaretta, ezért a kardiológiai vizsgálatok és az érszűkület-szűrés is gyakrabban ajánlott, mint a nem dohányosok esetében” - magyarázza dr. Mucsi János. „A dohányzás növeli a vastagbélrák és a végbélrák előfordulását is, a nők esetében pedig gyakoribb az emlőrák és a méhnyakrák. A csontritkulás szempontjából is nagyobb kockázatú csoportot jelentenek a dohányosok.”

Azzal, hogy szűréssel már korai stádiumban diagnosztizálják a dohányzással összefüggő betegségeket, elejét lehet venni a súlyosabb következményeknek. A leszokás közismerten nagyon nehéz, és az a hozzátartozó vagy barát, aki erre próbálja rávenni a dohányzás rabját, sokszor még ingerült reakciókat is tapasztal a dohányostól. „Mondtad már, tudom magamtól is, ne frusztrálj még te is!” De arra rávenni egy dohányost, hogy menjen el szűrésekre, minden bizonnyal könnyebb feladat. Fontos érv a szűrések mellett, hogy azok akkor is kimutatják a kezdődő problémákat, amikor még nem jelentkeznek a tünetek, amikor még sok mindent lehet tenni.

„Rendkívül nagy szerepe van a dohányos környezetének a dohányzás elleni harcban” – mondja dr. Mucsi János. „A közösségekben – a munkahelyen, a családban, a szórakozóhelyeken – kialakított szabályok, hogy hol lehet dohányozni és hol nem, egyrészt megvédik a többieket a passzív dohányzástól, másrészt a dohányosokat is arra késztetik, hogy ritkábban gyújtsanak rá, és az otthonukat is tegyék füstmentessé. A barátok, rokonok folyamatosan ösztönözhetik a dohányost a leszokásra és a szűrések igénybevételére. A dohányzás visszaszorítása dohányosok és nem dohányosok közös feladata.”

 

 

 

Káros-e az egészségre az E-cigaretta?

Káros-e az egészségre az E-cigaretta?

Vagy más néven elektromos cigi. Hogy valóban segít-e a leszokásban? Nem tudjuk. De azt igen, hogy illegális.
E-cigaretta: a WHO a veszélyekre figyelmeztet

E-cigaretta: a WHO a veszélyekre figyelmeztet

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentésében az e-cigaretták elleni szigorúbb fellépést szorgalmaz.
Új szervet azonosítottak az emberi testben

Új szervet azonosítottak az emberi testben

A holland rákkutató intézet tudósai új, eddig ismeretlen szervet azonosítottak az emberi testben.
A fruktóz hatása a gyulladásos bélbetegségekre

A fruktóz hatása a gyulladásos bélbetegségekre

A fruktózban gazdag étrend súlyosbítja a gyulladásos bélbetegséget.