Mérgező szobanövények kontra kisgyerekek

2019. 11. 28.
Mérgező szobanövények a teljesség igénye nélkül, de a leggyakrabban előforduló mérgezések tükrében.

Diffenbachia

A leggyakoribb és a legkomolyabb mérgezést okozó szobanövény. Nagy pöttyös levelei, gyors fejlődése miatt majd nem minden lakásban megtalálható. Méretei miatt általában nagy cserépbe, de inkább kisebb szobai virágdézsába ültetjük, és természetesen a földön áll. Ezzel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a gyermek könnyebben hozzá fér.
Leveleiben, de főleg a szárában lévő nedv igen fájdalmas, mély sebeket, fekélyeket okozhat. A tünetek a növény megrágását követően 15 – 20 perc múlva jelentkeznek és akár órákig is eltarthatnak.

Tünetei: Az ajkak feldagadnak, égető szúró érzés lép fel. A még beszélni nem tudó kisdednél is rögtön észre lehet venni, hogy a Diffenbachi-ával került „szorosabb kapcsolatba” mert kapkod a szájához, nyelvét kinyújtva és szinte állandóan „kaparja” jelezi, hogy valami nagyon rossz neki. Borzasztó keserves, szinte sikításig menő sírásba kezd. Ezzel egy időben nagyfokú nyálcsorgás alakul ki.
0- 2 éves kor között mondhatjuk, hogy persze folyik a nyála, mert jön a foga, de ez nem ilyen természetes nyálzás. Azt szoktuk látni az ilyen mérgezéseknél, hogy szabályszerűen „dől a váladék a szájából” és az olyan mennyiségű, hogy képtelen azt lenyelni.

Elsősegély: A baba kezét (hiszen azzal nyúlt a növényhez) lemosni száját óvatosan langyos vízzel kiöblíteni és azonnal orvoshoz fordulni.

 

Fikusz.

A legkedveltebb fajtája a Fikusz elastica.
Élénkzöld nagy alakú bőr nemű levelei igen mutatósak.
A fikusz fajok tejnedve mérgező anyagot is tartalmaz ezért a levelek, illetve a léggyökerek elfogyasztása, rágcsálása okozhat mérgezést.

Tünetei: Hasi fájdalom, hányás, súlyosabb esetben fulladásos tüneteket okoz.

Elsősegély: A gyermek száját kiöblíteni, kezét lemosni, folyadékot itatni vele és azonnal orvoshoz fordulni.

 

Kroton

Érdekesen szép ezért kedvelt szobanövény a Kroton. Sárgán – vörösen mintázott zöld levelei, mérgező tejnedvet tartalmaznak. Ha a kisded ezt a növényt megtépdesi, akkor a növényből kicseppenő nedv helyi irritációt, okozhat.

Tünetei: a bőr kipirosodik, viszkető érzés jelentkezik. A levelek elfogyasztásának mérgezési tünetei: hányás, hasmenés.

Elsősegélynyújtás: Az érintett bőrfelületet bő langyos vízzel lemosni, majd folyadékot itatni a gyermekkel és azonnal orvoshoz fordulni.

 

 

Mikulás virág

Nagyon szép és mutatós az ünnepi asztalon, szép piros virágleveleivel egy kis szint visznek a komor téli estékbe. Karácsony táján általában az asztal közepén hogy mindig szem előtt legyen, hogy gyönyörködhessünk benne. Tehát a kicsi nehezen fér hozzá.
Elmúlnak az ünnepek a növény is a sok fénytől, kezd kifakulni, egy kicsit mindig hátrébb kerül, és előbb – utóbb a kisgyermek felfedezi. Észreveszi, hogy a viráglevelek közepén pici sárga bogyók vannak. Ezeknek a bogyóknak az elfogyasztása okozhatja a mérgezést.

Tünetei: súlyos hányás, hasmenés.

Elsősegély: Ha észrevette, hogy a gyermek a bogyót bevette a szájába, hánytassa, meg és azonnal forduljon orvoshoz.

 

 Ciklámen

Ennek a növénynek főleg a gumója veszélyes.

Tünetei: kisebb mennyiség elfogyasztásakor hányás hasmenés, gyomorfájdalom, nagyobb mennyiség elfogyasztásánál az előbbiekhez még szédülés, nagyfokú verejtékezés, sőt izom görcs is társulhat.

Elsősegély: azonnal orvoshoz fordulni