Mr. Rock and Roll

2019. 12. 19.
Címkék: Címlapsztori 
Szerző: Novák Péter
A stílus maga az ember, hát még ha ő maga találja ki azt! Budapest sokat látott környékén, a Szent István Parkban találkozunk, rajta kockás ing, bőrdzseki, napszemüveg, avagy munkaruha. De nem holmi fiatalos attitűd ez, inkább zavarba ejtően autentikus kisugárzás, „miközben a lábával hozza a négyeket“. No, meg a lépcsőfokokat, hogy aztán életkorát meghazudtoló vitalitással sodorjon el. Egy legendának legyen lendülete.

Nyugtass meg, hogy táplálkozási tanácsadó és személyi edző állnak irigylésre méltó fizikai állapotod mögött!

Naponta egyszer sem sportolok. Focimeccset nézek, ha az annak számít...

Manchester United még mindig?

Igen, ez egy érzelmi kérdés, nem változtatunk csapatot attól függően, hogy éppen ki van jó formában. A Manchester United most éppen nagyon gyenge, de az érzelem örök.

Akár a zenével! Ezek szerint a zene maga az energiaforrás?

Amikor szólópályára léptem, rájöttem, hogy muszáj odafigyelnem magamra, ha színpadképes akarok maradni, hiszen nekem kell elvinnem a show-t, még vizuálisan is. Habár ez elég régen történt, de ez a gondolat azóta is bennem él, és – már némiképp eltemetve a tudatos szféra mögé – azért valószínűleg még ott munkál a sejtjeimben.

Jó helyen, jó időben. Fenyő pályájának fényes fejezeteit lapozgatva egyszerűnek tűnik minden, de a látszat csal, mert mindennek ára is van. Gyerekfejjel menekülni valami forradalomból, s kikötni valahol a tengerentúlon, látni Elvist élőben, de néhány év után visszatérni az angyalföldi valóságba, a szabadság metafórájaként zenekart alapítani, majd kerülgetni falakat, csapdákat, aktuális illetékeseket megrázó hullámvasút, akárhogy is.

Egyrészt szerencsés helyzetnek lehet nevezni azt, hogy jelen lehettem egy mozgalom megszületésekor, ami kiforgatta a világot a négy sarkából, de volt ennek a kalandnak negatív oldala is, már ami a folytatást illeti. Amikor hazajöttünk és visszacsöppentem a kelet-európai valóságba, rádöbbentem, hogy itthon ez az önkifejezés teljesen mást jelent, mint ott, ahol megszületett, ahol megismerhettem. Ekkor léptem a zenei pályára, és évek kellettek ahhoz, hogy elfogadjam: a magyar rockzenének egészen más a filozófiája, a kortársaim, akik itthon elkezdték játszani, más értelmet adtak neki! Poétikus alkatú ifjúként nehéz volt szembenéznem azzal, hogy amit én Amerikában megtapasztaltam, amiről az egész szól, ami ellen felkiált, azt itthon nem, vagy másképp értik. Az ember nehezen tudja átformálni azt az értékrendet, amelyet megismert és magáévá tett, pusztán azért, hogy illeszkedjen az elvárásokhoz. Mindezek ellenére örülök, hogy így alakult, és annak is, hogy egy magányos farkas maradtam a dzsungelben, aki sehová nem tartozik igazán.

Mondanám, hogy itt is, ott is, Maugliként indulva ez már önmagában teljesítmény, de azért meghatározó kapcsolatok sokaságát is felvonultatja az életút. Sorolni sem könnyű az anno egy alomból indulókat, hogy végül Fenyő tagadhatatlan inkubációs környezetéből komoly karrierek keljenek időről-időre életre.

Olybá tűnik, megvan a tér, illetve a park sajátos szelleme!

Tényleg sokan indultunk a környékről, és azt is megfigyeltem, hogy bármilyen felállásban is játszottunk, mindig Angyalföld volt az epicentrum. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból nagyon vonzó lett a zenésztársaim számára is a környék, így sokan ide költöztek – talán azért, hogy közelebb legyenek ehhez a termékeny szakmai központhoz.

A pályádat szakaszokra bontva látod vagy inkább egy ívnek? Kis érzékenységgel és figyelemmel a külső szemlélő számára egyik lépés következhet a másikból, bár kétségtelen, hogy van benned innováció, és jócskán tartogattál meglepetéseket is.

Ezt jó hallani! Annyiszor kellett szembesülnöm azzal, hogy a kritikusok a pályámat szakaszokra osztják, hogy lassan azt vettem észre, én is így kezdem kezelni a történteket. Persze, egy ilyen hosszú pályán nyilvánvalóan sokféle hatás éri az embert, sokféle hatásfokkal... Például az alig egy évig tartó breakprojekt, habár csak egy rövid időszak, mégis szellemiségében és érzésvilágában forradalmian új volt, ami engem akkor nem hagyott nyugodni. Talán másokat sem, hisz nem egy helyen hivatkoznak rám és a lemezre a mai napig, mint az első rapkísérletre Magyarországon.

Mi az, hogy! Kissrácként éppeg felocsúdtunk a Limbó lázból, a Hungária Aréna lemezborító napszemüveg mellékletéből, a Blaha Lujza téri szilveszteri partyból – mindez történik a nyolcvanas évek elején, a vasfüggöny árnyékos oldalán –, hogy aztán sosem látott fluoreszkáló arcfestéssel, sosem hallott tempóban szóljon a vaker, amire valami akrobatikus robot izét lehet táncolni. Az ilyetén történések jelentőségét ma, agyon mediatizált jelenünkben már nehezen lehetne elmagyarázni a felnövekvő generációknak, maradjunk hát az össznépi őrület víziójánál, mint múltidéző életkép.

Nem tudom, hogy tudatosan vagy ösztönösen, de ránézésre mindig komplex hatásokban gondolkodtál. Nem is értem, hogy miért nem kerestek a reklámügynökségek kreatív szakemberként... Mi motiválta ezt, megmaradt szíved mélyén az amerikai aspektus?

Amikor megalapítottam a Hungária együttest 1967-ben, az valóban az én amerikai élményeimre, emlékeimre épült, lásd: Csavard fel a szőnyeget és társai. De 1979-ben éreztem meg igazán, hogy eljött végre az én időm, és megmutathatom, mi fán terem a rockandroll-életérzés úgy istenigazából. Nem nosztalgia volt ez, hanem kézzelfogható újdonság. És már az első időszakban olyan visszajelzéseket kaptam a közönségtől, hogy rádöbbentem: ez most egy igény, ami ösztönösen, spontán tör elő az emberekből. A közönség adta az erőt ahhoz, hogy komplex dolgokban gondolkodhassak. Látványt akartam adni nekik a zene akusztikai élménye mellett, hogy ha meghallják a szövegeinket, akkor az a képzetük keletkezzen, mintha moziban ülnének. Ettől olyan különleges a Hungária teljesítménye, hogy egy vizuális élményt, egy varázslatos képi hangulatot is nyújtott. Akik abban az időben voltak ébredező fiatalok, ma azt mondják, egy világot kaptak tőlem! Megható, és van is benne igazság, hiszen villámgyorsan kultusszá nőtte ki magát a jelenség, aminek hagyományai, gyökerei, emlékei lettek, így az átélhetőségének ezen összetevői azóta is érvényesülnek.

És ez a generáció azóta is várja a Rock and Roll Áruház ünnepélyes megnyitóját... Csak humorérzék legyen, szól a régi bölcsesség, amiben Fenyő környékén soha nem volt hiány! Kitalált világainak, nyelvezetének szórakoztató elemei egyaránt hatást gyakoroltak a tömeg- és szubkultúrákra, de még a saját bevallása szerint megélhetési dalszerzésként számontartott Modern Hungária produkcióban is tettenérhetőek. A tehetség nem vész el, csak átalakul, hogy aztán esetében letisztult keretek között újulhasson meg a kilencvenes évek elejétől.

Ez az összetett hatás, és annak tökéletesítése vezetett el a színházi produkciókig?

Igen, nyilvánvalóan ez egy folyamat volt, ami szükségszerűen torkollott dramatikus történetekbe. Ugyan ma sem tartom magam színházi embernek, de kétségtelen, hogy már sokkal jobban érzem a műfaj rezdüléseit. Amikor az első felkérést kaptam a Hotel Menthollal, szerettem volna, ha egy meghatározó mű születik, tele olyan zenékkel, amik illusztrálnak egy életérzést. Nagyon ösztönös munka volt, máig pontosan emlékszem, mikor álmodtam meg a szókapcsolatot, mikor találtam ki, mikor lett belőle dal, majd album, később az említett színházi előadás. A darab ugyan nem pont úgy sikerült, ahogy terveztem, de ettől függetlenül is óriási siker volt, illetve különbséget kellett tennem a saját elvárásaim és a közönség elvárásai között... A nézőszám pedig magáért beszélt. Ha nem vették volna le erőszakkal a műsorról, amikor teljes erejében dübörgött, valószínüleg még sokkal-sokkal tovább mehetett volna, és talán meg sem született volna a Made in Hungária, ami már nem egy fikció, hanem a saját múltam megidézése. Van néhány olyan darabom, amit kevesebben ismernek, és vannak újak is, amiknek már a szövegkönyvét is én írtam. Korábban mindig a „zene voltam” a darabokban, így újdonság számomra a saját ötletem alapján egy szövegkönyvet az elejétől a végéig kidolgozni. Jó érzéssel tölt el, még ha ezidáig nem is került színpadra. Na, ezt hozta ki belőlem a színház: már nem felkérésre írok, hanem mert ösztönösen jön, és mert látom magam előtt az egészet.

 A bemutatásra került darabok elfogadottságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ország valamely kőszínházában minden évadban színpadra kerülnek, s az említett Made in Hungáriából mozifilm is készült a kétezres évek végén. Teljes a megálmodott Fenyőkép és -vízió, amihez nem kellettek bulvárlapok és műsorok, szaftos botrányok és magánéleti csámcsogás, „csak” a hangszer. Ritka ebben a közegben...

Hadd térjek vissza az energiaforráshoz. Jól sejtem, hogy minden a zenéről, és csak a zenéről szól?

Remek húrokat pengetsz! A napokban egy baráti társasággal megnéztem a Rocketman című filmet, ami Elton John életéről és a karrierjének korai éveiről szól. Amikor a filmben volt egy kábítószeres jelenet, megszólalt az egyik barátom: „Látod, ez az, amit megúsztál, mert te nem vagy bolond!”

Igaza van?

Nem tudom, mi lett volna, ha visszamegyek Amerikába, mert régen voltak ilyen terveim... A hazai környezetben, ahol én valaki akartam lenni, el kellett nyomni a bolondériát, mert nem lehetett tudni, hogy ha kiélem, hová vezet az út? Talán a dalszövegeimben vagy színpadi viselkedésemben fellelhetők a nyomai. Bolondult meg már nagyon sok ember attól, amit én csinálok, én viszont nem, pedig legszívesebben én magam lettem volna a főbolond! Ahogy te is mondtad, a zene az, ami rajta tart ezen az egészen, mintha csak az lenne, semmi más. Írtam egy dalt Mr. Rock and Roll címmel, ami rólam szól, a zenével való házasságomról:

A megváltónak szenvedéstörténete van, a rockzenésznek szenvedélytörténete. De tán éppen ezért lehet benne minden egy dalban, s válhat a tömegek érzéseinek kifejezőjévé, ezért lehet a rock and roll a globális népzene, Fenyő pedig a nagy elmesélők, adatközlők egyike. A szerzői jogvédő szerint a tavalyi év legtöbbet játszott dala a Csókkirály. Mi ez, ha nem népdal, a szó szoros értelmében? Nem véletlen, hogy az évtizedek óta megrendezésre kerülő, szokásos, éves ünnepi koncert a rajongók identitásának része.

Mit árulhatsz el az idei Fenyő ünnep koncertről?

Miután 22 éve van karácsony és újév között Fenyő ünnep, így már nehéz olyat kitalálni, ami az eddigi években még nem volt, de természetesen idén is lesz a koncertnek csak az eseményre jellemző momentuma, amit viszont nem árulok el! Általában ezeknek a koncerteknek nincs egy átfogó koncepciója, amelynek mentén elhangoznának a dalok, inkább az ünnepről szól, arról, amit nekem jelent a Fenyő ünnep, hogy ez az én karácsonyom. Mindig igyekszem bevonni a hallgatóságot is, és bizony mindig jó játszópartnernek bizonyulnak.