Örökbérlet az utcán

2019. 12. 26.
Címkék: Társaslány 
Szerző: Vág Bernadett

Sanyi beköltözött a fejembe. Ha már máshova nem költözhetett. Folyton csak rajta elmélkedek, neki cipekedek, még a közértbe is elugrom a kedvéért a fél decis pálinkákért. A csajok szerint az már nem egészséges, amennyire Sanyi bennem lakik, ezért úgy döntöttek, hogy megnézik maguknak a hajléktalanomat.

Sanyi olyan, mint egy jóságos, öreg varázsló. Fehér hajú, fehér szakállú, csontos arcú, és annyira kék a szeme, mint az ég. Mármint az egyik szeme, a másikba jól behúztak egyet, úgyhogy az véres és monoklis. Márti szerint ezért van olyan hatással rám, mert bizonyára emlékeztet az egyik gyerekkori mesém manójára. Spirike úgy vélekedik, hogy ha Sanyi nem itt élne, hanem valahol Keleten, akkor szent lenne, ezért vonz engem annyira. Szaki viszont úgy tartja, hogy ha egy jóérzésű ember házának kapujába odaköltözik egy hajléktalan a járdára egy kartonpapírra a fagyban, akkor az hatással lesz rá, akárhogy is néz ki.

Tény, hogy Sanyi nem olyan szelíd és mesebeli, mint amilyennek kinéz. Úgy fekszik a járdán, mintha örök bérlete volna oda, és szanaszét dobálja a dolgait. Például a fekhelyétől jobbra a kis üres pálinkás üvegeit, balra meg a pálinkás üvegek kupakjait, maga elé a zacskókat hajigálja, amikben a hozzám hasonló, adakozó kedvű lakók az uzsonnákat adományozzák neki, maga mögé meg a pizzákat. Igen, a pizzát, amit 50 méterre árulnak 300 forintért, és amin van szalámi meg sajt, és amit oly gyakran vesznek neki a járókelők, azt utálja. Ahogy a kedves adakozó átadja neki, már ordítja is, hogy utálom a pizzát, és ahogy van, úgy hajítja maga mögé.

Most nem jut eszembe más, amit szétdobálhatna, mivel amúgy nincs semmije. Egyáltalán nincsenek tárgyai. Pedig egy igazi hajléktalan komplett háztartást szokott magával hurcolni, van pohara, tányérja, eszcájgja, kisrádiója, mobilja, hálózsákja, WC-papírja, szappanja, borotvája. Pisti szerint Sanyinak azért nincs semmije, mert a tárgyak rabbá tesznek, Sanyi viszont a feje búbjától a lába ujjáig szabad.

Pénteken, amikor megint összegyűltünk, a csajok úgy határoztak, hogy a káposztás tésztából, amit én főztem nekik a nagyim receptje alapján, viszünk a Sanyinak is. Mivel mindent imád, ami csíp, jól meg is borsoztuk, műanyagdobozba pakoltuk, és megindultunk lefelé a ház elé. Ott volt. Hol is lett volna. Összegabalyodva aludt a földön.

– Hoztunk egy kis káposztás tésztát – mondta Spirike, de hiába. A Sanyi, ha alszik, akkor nagyon alszik.

– Kopp, kopp! – ordított bele a fülébe Szaki, és megveregette a hátát.

Na, erre már felkapta a fejét, és rémülten bámult Szakira, aztán Spirire, Pistire, végül rám. Én ismerősnek tűnhettem, mert megnyugodott, hogy nem összeverni akarjuk, csak megetetni.

– Hoztunk egy kis káposztás tésztát. Még meleg! – duruzsolta Spirike.

Sanyi visszaejtette a fejét a földre, mint aki inkább aludna.

Pisti meg is jegyezte, hogy irtó rossz lehet hajléktalannak lenni, mert egy hülye káposztás tészta miatt még aludni se hagyják az embert. Szaki szerint viszont azért ilyen álmos a Sanyi, mert nincs a gyomrában semmi, és megfagyni készül. Aki megfagy, az elalszik. Szerintem viszont az elfogyasztott pálinkák miatt álmos, de én is egyetértettem, hogy enni mégiscsak muszáj, főleg, ha valaki nagymamája receptje alapján készült a vacsora.

Szaki, aki nem szereti, ha lerázzák, sem azt, ha indokolatlanul sokat kell várakoznia egy dolog megoldására, megragadta Sanyi vállát és jól megrázta. Sanyi még rémültebben ült fel, mint először.

– Mi van?! – morogta.

– Én főztem. Még meleg. Káposztás tészta – mondtam.

Érezhető volt, hogy Sanyiba tényleg beleköltözött valami angyal, mert szépen, lassan rám emelte az ép kék szemét, és hosszan nézett. Hol engem, hol meg a dobozt.

– Nagyon szeretem a káposztás tésztát, csókolom – mondta szépen, halkan, nyugodtan. – Csak most valahogy... – és a kezével csárdásozni kezdett erre meg arra, ami azt jelenthette, hogy egyáltalán nem fűlik a foga rá.

– De még meleg! – tologatta felé Spirike, és olyan könyörgő szemmel nézett rá, hogy annak már tényleg nem lehetett ellenállni.

– Egyen már, nézze, itt tologatjuk húsz perce a hidegben – morogta Szaki, de most, mintha lett volna a hangjában egy kis meleg.

– Na jó, tessék csak mutatni! – vágta rá a mi Sanyink. És kitépte a dobozt a zacskóból, hogy belemarkolhasson a tésztába. Adtam neki villát. Mert vittem azt is.

Szép este volt az. A káposztás tészta elfogyott mind. Megette. Szerette.

Olyan fáradtan rogytunk le a fotelekbe, mintha évek óta az utcán laktunk volna. Tervezgettük, hogy segítünk majd rajta. Hogy viszünk neki pokrócot, esernyőt, kesztyűt, rádiót meg csípős mustárt, mert azt imádja. És hogy rá fogjuk beszélni, hogy mégiscsak menjen be a menhelyre, legalább télre.

De nem láttuk többé. Mintha ott se lett volna soha.

Sündisznó

Sündisznó

A társasház kertjét egy ideje új tag gereblyézi. A Béla. Tavasz elején bukkant fel először, akkor még a havat lapátolta. Ugyanazokban a rongyokban nyírja a füvet, amikben a hóban járt, mintha ránőttek volna. Elnyűtt, kopott zakóban, kitérdelt bársonynadrágban, nyakán piros, kötött sál. Sapkája nincs, nem is volt. Haja sincs, ami van, az a tarkóján fityeg begumizva.
Csak azt tudnám...

Csak azt tudnám...

Szabad vagyok, szingli lettem újra, ujjong a barátnőm a telefonban, gyere át, iszunk egy kis bort és dumálunk, röhögcsélünk, mint régen.
Barnulunk, de milyen áron?

Barnulunk, de milyen áron?

Mivel a súlyosabb tünetek csak később, évek múlva jelentkeznek, a napégésre kisebb mértékben hajlamos emberek kevésbé veszik komolyan a fényvédelemre vonatkozó tanácsokat.
Zöld helyett sárga besorolású lett Spanyolország

Zöld helyett sárga besorolású lett Spanyolország

A koronavírus-fertőzés miatt zöldből sárga besorolású lett Spanyolország.