#KORONAVÍRUS

Megváltozott a várandósgondozás a pandémia miatt

Ingyenes a parkolóházak éjszakai használata

A vásárlási idősáv bevezetését javasolja az Idősek Tanácsa

Belső béke

2020. 02. 21.
Szerző: Szimpatika
Az Indiából származó jóga spirituális gyakorlatrendszere az egész világon elterjedt. Az Egyesült Államokban több célra is javasolják: segít megőrizni a testi egészséget, utat nyit a lelki kiteljesedés, a megvilágosodás felé, illetve számos nyavalyára gyógyírt kínál, beleértve a különféle függőségeket, a gyakori fejfájást, a halláskárosodást, a poszttraumás stressz szindrómát és igen, a Crohn-betegséget is.

A kormány adatai szerint 2017-ben az Egyesült Államok felnőtt lakóinak úgy 14 százaléka jógázott, míg öt évvel korábban csak 9,5 százaléka. A Harvard Egyetemen az orvostanhallgatók
2018-tól a szervezet ellenálló képességének erősítéséről tartott kötelező kurzus keretében ismerkednek a jógával.


A szülők a csecsemőket „icipici jógára” hordják, hogy jobban aludjanak, múljon a hasfájásuk, fejlődjön az agyuk. A jóga jótékony élettani hatásait nehéz bizonyítani. A legtöbb felmérésben kevesen vesznek részt ahhoz, hogy egyértelmű eredmények szülessenek. Nagy mintás vizsgálatra nincs pénz, mert az állam nem költ erre, és a gyógyszergyárak sem finanszírozzák a kutatásokat.


Sat Bir Singh Khalsa, a Harvard agykutatója, egyszersmind jógaoktató és a „jógatudomány” szakértője elismeri, hogy még hosszú út áll előttük. „De már eddig is bizonyítottuk, hogy van helyünk a Nap alatt.” Eddigi vizsgálatai során az álmatlanság, a poszttraumás stressz szindróma, a szorongás és a krónikus stressz kezelésében születtek a legígéretesebb eredmények.

Forrás: ng.hu

A lelki egészség alapjai

A lelki egészség alapjai

Évente elkészül az országunk boldogságtérképe, a boldogságnak van világnapja, mégis talán sokaknak nehezen megfogható, miben is rejlik a lelki egészségünk titka. Cikkünkben körbejárjuk, mi járulhat hozzá ahhoz, hogy harmonikus életet éljünk.
Tényleg összeszorul a gyomrunk a stressztől?

Tényleg összeszorul a gyomrunk a stressztől?

„Egy falat sem megy le a torkomon”, „összeszorult a gyomrom” – aligha akad bárki, aki még sosem hallott vagy mondott hasonló mondatokat. Az életünket átjáró stressz bizony hat a táplálkozásunkra, az egész emésztésünkre.
Nem a bajusz teszi

Nem a bajusz teszi

Novemberben sok férfi növeszt bajuszt és szakállat, hogy csatlakozzon a Movember kihíváshoz, ami a férfiak egészségének megőrzésére hívja fel a figyelmet. De nem a bajusz teszi a férfit...
Borkóstolgatók a pincében

Borkóstolgatók a pincében

Az ősz nem ősz egy igazi szüreti mulatság, és a borkóstolgatás nélkül.