#KORONAVÍRUS

Az év kiegészítője – a szájmaszk

Néhány szabály betartásával sokat tehetünk a fertőzés ellen

Hogyan viseld helyesen a maszkot?

Egészségtelenebbek és kövérebbek az autótulajdonosok

2020. 02. 28.
Szerző: Szimpatika
Peking utcái annyira túlzsúfoltak, hogy nem vásárolhat csak úgy bárki autót: ahhoz, hogy új kocsi kerüljön az utakra, egy speciális lottósorsoláson kell részt venni, ahol a szerencsésebbek megkaphatják a lehetőséget, hogy új autót vegyenek maguknak. Ez 2011 óta így működik, az utakra kerülő új kocsik száma évente 240 ezernél áll meg. A kínai kutatóknak így lehetőségük volt teljesen random mintán megfigyelni, hogy öt év alatt hogyan változik a lottó nyerteseinek és veszteseinek élete és egészsége – írja a Treehugger.

Ahogy arra számítani lehetett, a nyertesek lényegesen kevesebbet bicikliztek és sétáltak, öt év alatt 42 százalékkal csökkent az ilyen aktivitásuk. Ez naponta lebontva 24,18 perccel kevesebb mozgást jelent. Öt év alatt ez az autósok súlyában is meglátszott, átlagosan 5,2 kilogrammot szedtek fel a 40 év alattiak, az idősebbek pedig 10,34 kilót.

A szakértők szerint ez azt jelenti, hogy az autózás nemcsak azoknak az egészségére és súlyára van hatással, akik egyébként sem szívesen sétálnak vagy bicikliznek, hiszen azok, akik autót vásárolhattak, teljesen véletlenszerűen lettek kiválasztva. A kutatók úgy gondolják, hogy ez teljesen egyértelmű bizonyíték arra, hogy tényleg a kocsi a problémaforrás, és ez teszi egészségtelenebbé az embereket. Azt is megjegyezték, hogy az autók a balesetveszély miatt is rontják a statisztikát, és nagyobb az esély, hogy rövidebb életet élnek azok, akik minden nap kocsival járnak, hiszen megnő az esélyük a balesetekre is.

Forrás: 24.hu

Mozgásösztönző program indult

Mozgásösztönző program indult

A mozgalom célja, hogy öt év alatt 500 ezer, eddig mozgásszegény életmódot folytató ember számára váljon életformává a heti rendszerességű testmozgás.
Az egészséges életmódot támogatja a NOB és a WHO

Az egészséges életmódot támogatja a NOB és a WHO

Az egészséges életmód támogatását is szolgálja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) együttműködési megállapodásának megújítása.
Ősztől a 7. osztályos fiúk is megkaphatják a HPV-elleni oltást

Ősztől a 7. osztályos fiúk is megkaphatják a HPV-elleni oltást

Ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást.
Az év kiegészítője – a szájmaszk

Az év kiegészítője – a szájmaszk

Akadnak olyan helyzetek az életben, amikor a divat háttérbe szorul, de a stílusos megjelenés a feszültségoldás eszköze is lehet.