#KORONAVÍRUS

Önkéntesek segítik a magányos időseket

Lecsengőben van a járvány

Magyarország nagyon jól teljesített a járványban

Intelligens karantén Csehországban

2020. 03. 29.
Csehországban hétfőn elkezdik az úgynevezett intelligens karanténrendszer tesztelését, alkalmazását országos szinten húsvétra tervezik - közölte Roman Prymula egészségügyi miniszterhelyettes, az országos válságstáb elnöke a Lidové Noviny című lap szombati számában megjelent nyilatkozatában.

A rendszer lényege, hogy a megfertőzött személynél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén letesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani.
„Ha az érintett nem egyezik bele az elektronikus nyomok felhasználásába, akkor a szokásos módon, csak egy beszélgetés alapján fogják megállapítani a fertőzött mozgását és kontaktjait az utolsó napokból" - mondta Gabriela Stepanyová, az egészségügyi tárca szóvivője a lapnak.

Eddig csak a megfertőződött személlyel való beszélgetés alapján keresték meg mindazokat, akikkel az érintett az utolsó napokban kapcsolatba került. Az elektronikus nyom felhasználása szakértők szerint nagyon sokat segíthet az emlékezet felfrissítésében. Hogy a hatóságok esetleg ne élhessenek vissza az adatokkal, az elektronikus nyom felhasználása mindig az érintett beleegyezéséhez van kötve.
„Rendeletet adtunk ki, hogy a mobilszolgáltatók, miután átadják az adatokat az egészségügynek, kötelesek azokat törölni. A személyi adatok így biztonságban vannak" - mondta Stepanyová. Szerinte alaptalanok azok a nézetek, hogy az állam visszaélhetne a megszerzett adatokkal. Prágában, ahol már próbálgatják a rendszert, csak egészen kivételesen utasították el az emberek elektronikus nyomaik felhasználását - mondta Zdenka Jágrová, a prágai tisztiorvosi szolgálat igazgatója. Minden olyan személy, akivel a fertőzött legalább negyedóráig kapcsolatban volt, köteles lesz alávetnie magát a tesztelésnek.

A rendszert, amelyet a cseh számítógépes cégek által létrehozott COVID19CZ szakértői csoport fejlesztett ki, területi szinten először Dél-Morvaországban fogják kipróbálni. „Olyan régiót választottunk, amely átlagosnak mondható, ahol átlagos a fertőzések száma" - jegyezte meg Prymula, aki járványokra szakosodott katonaorvos.

Az intelligens karantén alkalmazását a civileken kívül a cseh hadsereg orvosaiból, szakértőiből felállított csoportok fogják segíteni. Lubomír Metnar védelmi miniszter azt mondta: jelenleg 14 szakcsoportot állított fel a hadsereg, amely segít a teszteléseknél. Szükség esetén ezt a számot több mint 30-ra emelik. Metnar szerint jelenleg a cseh hadsereg mintegy ezer katonája küzd a koronavírussal.
A rendszerből Bluetooth-applikáció készül, amelyet az emberek telepítenek a mobiljaikra, s azon keresztül a fertőzött személy és az egészségügyi szakemberek kommunikálni tudnak egymással. „A laboratóriumok kapacitásának növelése mellett ez nagyon felgyorsítja a tesztelést" - jelentette ki a válságstáb vezetője.

Az applikáció már a jövő héten szabadon hozzáférhető lesz mindenki számára, aki bejelentkezik a rendszerbe, és egyben hozzájárulását is adja ahhoz, hogy a hatóságok szükség esetén felhasználhassák elektronikus adatait.

Forrás : MTI

Mit tud az UVC-fénnyel fertőtlenítő robot?

Mit tud az UVC-fénnyel fertőtlenítő robot?

Ez a készülék a fertőtlenítés egyik legkorszerűbb és leghatékonyabb eszköze: rövid behatási időn belül, akár másodpercek alatt képes elpusztítani a káros mikroorganizmusokat.
Oroszországban mobiltelefonok segítségével fogják nyomon követni a fertőzötteket

Oroszországban mobiltelefonok segítségével fogják nyomon követni a fertőzötteket

A mobilszolgáltatók geolokációs adataira épülő új rendszer felhasználóit értesítik majd, ha fertőzött személlyel léptek kontaktusba és emiatt karanténba kell vonulniuk. Ugyanez az információ eljut a járvány elleni harcot koordináló regionális központokba is.
Önkéntesek segítik a magányos időseket

Önkéntesek segítik a magányos időseket

A koronavírus-járvány időszakában az emberek fegyelmezettségének köszönhetően drasztikusan lecsökkent a személyes találkozások száma, ami azonban az elmagányosodás veszélyét is magában hordozza.
Lecsengőben van a járvány

Lecsengőben van a járvány

Több a gyógyult, mint az aktív fertőzött, ez is azt igazolja, hogy a járvány lecsengő szakaszában van – emelte ki az országos tisztifőorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján május 25-én.