#KORONAVÍRUS

Előállították az első vérplazma-alapú vakcinát

Csupán a fertőzöttek ötöde marad tünetmentes

A koronavírus ellenállóbb lehet, mint korábban gondolták

Influenza elleni, tömeges oltást fontolgatnak Lengyelországban

2020. 07. 28.
Szerző: MTI
A koronavírus-járvány esetleges második hulláma előtt tömeges, elsősorban a kockázati csoportokat érintő influenza elleni oltást fontolgatnak Lengyelországban – közölte Waldemar Kraska lengyel egészségügyi miniszterhelyettes.

A lengyel egészségügyi tárca idén 1,5 millió vakcinát rendelt az őszi influenzajárvány megelőzésére – közölte Kraska, hozzátéve, hogy a megfelelő érdeklődés esetén több oltóanyagot is beszerezhetnek.

Elmondta: az influenza elleni tömeges – bár nem kötelező – oltásokat fontolgatja az a szakértői csoport, amelyet az egészségügyi tárca kötelékében állítottak fel a koronavírus-járvány esetleges második hullámának kezelésére.

Utalva arra, hogy a második járványhullám egybeeshet az influenzajárvánnyal, Kraska kívánatosnak nevezte, hogy a fő kockázati csoportokba tartozók – egészségügyi dolgozók, 65 évnél idősebbek, idősotthonok lakói – influenza elleni oltásban részesüljenek.

Az oltások költségeinek fedezéséről Kraska nem nyilatkozott egyértelműen, de reményét fejezte ki, hogy minél szélesebb körben sikerül majd hozzáférést biztosítani. A vakcinák árát sok önkormányzat, több vállalat vezetése át akarja vállalni – tette hozzá.

Lengyelországban stabil a járvány szintje, a napi növekmények nem mutatnak lényeges eltéréseket. Július 27-én 337 új koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami július 21. óta a legalacsonyabb adat. Öt fertőzött, más betegségekben is szenvedő ember elhunyt. Jelenleg 10 ezer 546 az aktív esetek száma, közülük 777, általában tünetmentes fertőzést a sziléziai bányavidéken tartanak számon. A fertőzöttek közül 32 ezer 856-an felgyógyultak. Eddig 1676 koronavírussal megfertőzött ember hunyt el.

Forrás: MTI

Meddig lesz velünk a koronavírus?

Meddig lesz velünk a koronavírus?

Újranyit a világ, így sokan reménykednek abban, hogy az új típusú koronavírus által okozott gazdasági sokkot kordában lehet tartani, a járvány azonban hatékony orvosság és oltás híján jó eséllyel egy ideig még velünk marad.
Befejeződött az első orosz vakcina tesztelése

Befejeződött az első orosz vakcina tesztelése

Sikeresen befejezte az Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem a Covid-19 vakcinájának önkénteseken való tesztelését – jelentette ki Vagyim Taraszov, miközben Oroszországban a meggyógyult fertőzöttek száma meghaladta a félmilliót.
Ősszel rosszabbodnak a penészallergia tünetei

Ősszel rosszabbodnak a penészallergia tünetei

Az esős, párás őszi időjárás kedvez mind a kültéri, mind pedig a beltéri penész megjelenésének. Megfelelő kezelés nélkül a penészallergia egészen tavaszig megkeserítheti az arra érzékenyek életét.
Szintetikus mikroszálak környezetünkben

Szintetikus mikroszálak környezetünkben

A szárazföldi műanyagszennyezés hatalmas részét teszik ki a műszálas textilekről mosáskor leszakadó mikroszálak egy új amerikai tanulmány szerint.