#KORONAVÍRUS

Szigorodtak a karantén szabályai

Zágrábban minden harmadik Covid-teszt pozitív lett

Új szabályok: az éttermekben is viselni kell a maszkot

Hónapokkal később is felismerheti az immunrendszer a koronavírust

2020. 08. 19.
Szerző: Medical Online
Amerikai tudósok szerint megvan az esélye, hogy a mostani járványban hosszú évekre védetté váljon az emberi szervezet.

Deepta Bhattacharya, az Arizonai Egyetem immunológusa szerint a szervezet védekezésében fő szerept játszó B- és T-limfociták még hónapokkal azután is képesek felismerni a koronavírust, hogy először találkoztak vele. Bár azt továbbra sem tudni, hogy ez a fajta immunitás pontosan meddig maradhat fenn a szervezetben, a kutatók szerint nagyon biztató, hogy a szervezetünk így dolgozik a vírus ellen.

Marion Pepper, a Washingtoni Egyetem immunológusa szerint addig nem lehet teljes mértékben kijelenteni, hogy az ember védett az újrafertőződés ellen, amíg nincs bizonyíték arra, hogy a fertőzésen átesett emberek jelentős része nem fertőződik meg újra. Az azonban már biztos, hogy a fertőzés elmúltával a szervezet „nem felejti el a találkozást”.

Bár az antitestek többsége néhány hónap után elpusztul, és a B-sejtek sem élnek sokáig, utóbbiak egy kis része egészen hosszú életet is megélhet, aminek köszönhetően egy újabb fertőzés esetén ismét akcióba tudnak lépni. Emiatt évekkel, de bizonyos esetben akár évtizedekkel később is védelmet nyújthatnak a szervezet számára. Az említett két kutató csapata a fertőzésen átesett szervezetekben még hónapokkal a megbetegedés után is talált a vírus legyőzéséhez használható antitestet, ami alapján valóban úgy tűnik, hogy az immunrendszer megtanulja felismerni a koronavírust.

Forrás: medicalonline.hu

A plazmakezelés továbbra is kísérleti terápiának számít

A plazmakezelés továbbra is kísérleti terápiának számít

A koronavírus-fertőzésen átesett betegek vérplazmájával zajló kezelések továbbra is kísérleti terápiának számítanak.
Feltárták a SARS-CoV-2 evolúciós történetét

Feltárták a SARS-CoV-2 evolúciós történetét

A koronavírus évtizedeken át terjedhetett észrevétlenül a denevérekben.
Akár fejfájást is okozhat a kontaktlencse

Akár fejfájást is okozhat a kontaktlencse

A fejfájást – legyen az időnként megjelenő vagy tartós – sokszor fogjuk a változékony időre. Azonban a tarkó- és halántéktáji fejfájás akár valamilyen egészségügyi problémára is utalhat, de könnyen lehet, hogy a fájdalom hátterében a kontaktlencse viselése áll.
Aki az élhető élet megteremtéséért dolgozik

Aki az élhető élet megteremtéséért dolgozik

1991-ben jött létre a Magyar Hospice Alapítvány Polcz Alaine vezetésével, aki a tanatológia, vagyis a pszichológia halállal és gyásszal foglalkozó területének hazai úttörője volt, így a hospice-rendszer felépítését ő dolgozta ki, míg dr Muszbek Katalin az orvosi vonalat erősítette.