#KORONAVÍRUS

Szigorodtak a karantén szabályai

Zágrábban minden harmadik Covid-teszt pozitív lett

Új szabályok: az éttermekben is viselni kell a maszkot

Csak minden ötödik gyógyult termel elegendő ellenanyagot

2020. 09. 17.
Szerző: MTI
A tapasztalatok szerint csak minden ötödik, a fertőzésen átesett ember szervezete termel elegendő ellenanyagot, így tőlük lehet levenni a vérplazmát.

„Az ellenanyag néhány hónapon keresztül megtalálható a betegségen átesettek szervezetében, így a vérplazmájuk felhasználható az úgynevezett plazmaterápiához. Minden beteg jobban lett, aki eddig plazmát kapott, s a javulás, azaz a gyulladásos panaszok csökkenése már másnap jelentkezett. Ha a terápiát időben végezték el, akkor ez elegendő volt ahhoz, hogy túléljék a betegséget” – mondta el Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese.

A plazma fagyasztott állapotban néhány hónapig eltartható készítmény; az orvosok most az első hullám idején levett plazmákat használják fel, de ezen a héten kezdődik az új vérplazmák begyűjtése. Lacza Zsombor szerint egy betegtől egy és három egység közötti vérplazmát tudnak levenni, s körülbelül ennyi kell a terápiához is, tehát egy donor egy betegen tud segíteni.

Szólt arról is, hogy a magyar kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy a vérplazmában található hasznos molekulákból egy koncentrátumot készítsenek és így gyógyszert állítsanak elő, de ennek az átfutási ideje 1-3 év között van.

Forrás: MTI

Az európai országok járványügyi besorolása

Az európai országok járványügyi besorolása

A koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt a kormány bizonyos országok kapcsán beutazási korlátozásokról döntött. Az Operatív Törzs felhívására, az országos tisztifőorvos határozatban tette közzé a piros, a sárga és a zöld jelzéssel besorolt országok listáját.
A következő hetekben nem fog jelentősen nőni a fertőzöttek száma

A következő hetekben nem fog jelentősen nőni a fertőzöttek száma

A szennyvízből vett minták alapján a következő néhány hétben nem várható, hogy az aktív koronavírusos esetek száma megnő.
Akár fejfájást is okozhat a kontaktlencse

Akár fejfájást is okozhat a kontaktlencse

A fejfájást – legyen az időnként megjelenő vagy tartós – sokszor fogjuk a változékony időre. Azonban a tarkó- és halántéktáji fejfájás akár valamilyen egészségügyi problémára is utalhat, de könnyen lehet, hogy a fájdalom hátterében a kontaktlencse viselése áll.
Aki az élhető élet megteremtéséért dolgozik

Aki az élhető élet megteremtéséért dolgozik

1991-ben jött létre a Magyar Hospice Alapítvány Polcz Alaine vezetésével, aki a tanatológia, vagyis a pszichológia halállal és gyásszal foglalkozó területének hazai úttörője volt, így a hospice-rendszer felépítését ő dolgozta ki, míg dr Muszbek Katalin az orvosi vonalat erősítette.