A jelenlegi gyógyszeres lehetőségek a Covid19-fertőzés kezelésére

2020. 11. 12.
Szerző: MTA
Magyar gyártásban készülhet a vírusvédelem első vonalát jelentő gyógyszer. A kórházi kapacitások szűkülésével egyre fontosabb, hogy a széles spektrumú vírusellenes favipiravirt a vírusfertőzöttségre utaló tünetek megjelenése után minél hamarabb, akár már az alapellátásban megkapják a betegek.

A Magyarországon is gyártott, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban engedélyezett remdesivir a kórházi kezelést igénylő betegek kezelésében hatékony. A tabletta formájában szedhető favipiravir pedig a betegség korai stádiumában képes hatékonyan gátolni a vírus szaporodását. A hazai gyártási folyamatot Keserű György Miklós akadémikus, a Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetője, a Koronavírus-kutató Akciócsoport résztvevője koordinálja.

A favipiravir egy széles spektrumú vírusellenes hatóanyag. Az ezt tartalmazó készítmények több vizsgálatban is hatékonynak bizonyultak az új koronavírus-fertőzéssel szemben, és továbbiak is folyamatban vannak – köztük azé a készítményé, melyet a magyar konzorcium fejlesztett. A gyógyszert influenzafertőzésben számos klinikai vizsgálatban használták már, és a világon több százezer koronavírusos betegnek adták. A kezelések során kevés és enyhe mellékhatást tapasztaltak, ugyanakkor a gyógyszer terhesség alatt nem alkalmazható.

A faviparivir használatának azonban van egy fontos feltétele. Mivel a hatóanyag a vírus szaporodását gátolja, csak a betegség első fázisában, a tünetek megjelenésétől számított 7-10 napon belül alkalmazható a legnagyobb sikerrel.

„A járvány erősödésével, a kórházi kapacitások szűkülésével egyre kisebb az esély, hogy a betegek a fertőzés e korai fázisában hozzájutnak ehhez a kezeléshez, hiszen jelenleg a favipiravirtartalmú készítményeket csak kórházi kezelés során alkalmazzák” – mondta el Keserű György Miklós az mta.hu-nak. „Az eddigi ígéretes, a klinikai és a hazai ellátásban szerzett kedvező tapasztalatok lehetőséget adnak arra, hogy a készítményhez akár már az alapellátásban, tehát kórházon kívül hozzájuthassanak azok, akiknél a tünetek felvetik a koronavírus-fertőzöttség esélyét. Ez a lehetőség nemcsak a betegnek jelenthet megoldást, de a korai beavatkozással a kórházak is tehermentesíthetőek lehetnek.”

A favivirapir hatásmechanizmusáról, a magyar gyógyszerfejlesztés lépéseiről és mérföldköveiről bővebben is hallhatnak Keserű György Miklós előadásában, mely itt nézhető meg az MTA Youtube-csatornáján:


 

Forrás: MTA

Hazamehetett az első beteg, akit a magyar gyártású remdesivirrel kezeltek

Hazamehetett az első beteg, akit a magyar gyártású remdesivirrel kezeltek

Elhagyhatta a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján létrehozott járványkórházat az a 75 éves koronavírusos beteg, akinek elsőként adták be a magyar gyártású remdesivir készítményt.
Magyar szabadalom segíthet a Covid19 szövődményeinek kezelésében

Magyar szabadalom segíthet a Covid19 szövődményeinek kezelésében

November elején kezdődnek a Semmelweis Egyetemen és egyes hazai járványkórházakban azok a klinikai vizsgálatok, amelyek a tüdőhegesedés kezelésében (szaknyelven tüdőfibrózis) hatékony fluvoxamin terápia eredményességét vizsgálják.
Hét fehér történet

Hét fehér történet

A hó régen mértékegység is volt: az, hogy hány havat ért meg valaki, az életkorát is meghatározta. Ha minden hóra nem is, azokra, amik fontosak voltak valamiért, még emlékszem én is. Össze is gyűjtöttem hetet.
Az irritábilis bél szindróma kialakulásának mechanizmusa

Az irritábilis bél szindróma kialakulásának mechanizmusa

Belga kutatók feltárták az irritábilis bél szindróma kialakulásának biológiai mechanizmusát.