Cikk találatok a következő kulcsszóra: Leszoktatás

Füstmentes világnap

2019. 11. 21.
Több, mint negyven évvel ezelőtt az Egyesült Államokban indították útjára a Füstmentes Napot, abból a célból, hogy segítsék a dohányosokat a leszokásban.

A gyógyító színház

2017. 02. 28.
A színházban átélt katartikus élmények néha tényleg gyógyítanak. Ebben hisz a Nézőpontváltó Egyesület és a Spirit Színház is, akik közös programsorozatot indítottak: öt színdarabjuk mindegyike valamilyen addikciót mutat be hétköznapi történeteken keresztül. Az alkotókat és szakértőket a lélek hanyatlásáról, annak felismeréséről és arról kérdeztük, a művészet hogyan segíthet a gyógyulásban?

Ennyire egészségtelenül élnek a magyarok?

2015. 08. 13.
A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által végzett kutatás szerint az elhízott vagy túlsúlyos felnőtt lakosság mindössze 45 százaléka van tisztában azzal, hogy testsúlya nem megfelelő, 54 százalékuk normális testtömegűnek, 1 százalék pedig soványnak tartja magát. A felnőttek 41 százaléka nem végez elegendő fizikai aktivitást, pedig 81 százalékuknak lenne rá lehetősége.

Tippek: így győzhető le a munkamánia

2015. 07. 20.
A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás már a múlté – vélik a szakértők. Sokan nyaralás alatt is dolgoznak, vagy elviszik magukkal a munkát.

Hogy lehet leszokni a gyógyszerfüggőségről?

2015. 07. 05.
Sokan szednek napi rendszerességgel nyugtatót, altatót vagy valamilyen fájdalomcsillapítót. A gyógyszerfüggés nagy probléma, ehhez képest keveset beszélünk róla. A statisztikák szerint majdnem annyi gyógyszerfüggő él Magyarországon, mint alkoholista.

Szigorú szabályozások az energiaitalokra?

2015. 05. 02.
Az energiaital nem szomjoltó üdítő, nem sportital, az egészségre számos káros hatása van - hangsúlyozta Martos Éva, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgató-helyettese.

Milyen hatása van valójában a füves cigarettának?

2015. 04. 02.
Drámai módon csökkenti az agy finomszabályozását biztosító molekulák mennyiségét a marihuánás cigaretta – erre jöttek rá a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének munkatársai. Felfedezésüket a tekintélyes Nature Neuroscience szaklap közölte.

Ez fogja megkönnyíteni a leszokást?

2015. 01. 13.
Vérvizsgálat segíthet megtalálni a dohányosoknak azt a stratégiát, amely jobb eséllyel szoktatja le őket - írták amerikai tudósok.

E-cigaretta: a WHO a veszélyekre figyelmeztet

2014. 09. 06.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentésében az e-cigaretták elleni szigorúbb fellépést szorgalmaz.

Így szokhat le sikeresen a dohányzásról

2014. 06. 04.
A tüdőrákkal diagnosztizált betegek közel 90 százaléka dohányos.