Cikk találatok a következő kulcsszóra: kamaszkori problémák

Miért teljesítenek rosszabbul a fiúk?

2015. 07. 29.
A tizenéves fiúk le vannak maradva a lányokhoz képest a tanulásban. Az OECD márciusban nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderül, hogy a fiúdominancia egyedül a matematika területén mutatkozik meg: ők 15 éves korukban átlagosan három hónappal járnak a lányok előtt.

... tovább, tovább, tovább!

2015. 07. 13.
Szülőként most júniusban végezzük el a tizenegyedik osztályt, és ebben az évben immár öt gyermekünk fogja átvenni a bizonyítványát. Hétéves kisfiunkkal bővült a tankötelesek száma, Ádám pedig most ballag át a gimnáziumba.

A gyerek

2015. 03. 23.
A gyerek egyre ingerültebb volt. Feleselt. Semmi nem volt elég jó neki. Ha rászóltak, ordenárén kiabált, ha még jobban rászóltak, véget nem érő zokogásban tört ki, végigcsorgott a szemfestéke az arcán. Azt üvöltötte, hogy ő úgyis elmegy innen, mert őt úgyse érti meg senki.

Miért fáradtak állandóan a kamaszok?

2014. 10. 10.
Délelőtt tízkor kezdik az iskolát brit középiskolások az Oxfordi Egyetem négy évig tartó vizsgálatában, amely annak akar utánajárni, javulnak-e a vizsgaeredmények, ha később kelnek a diákok.

Biztos recept a depresszió ellen

2014. 10. 09.
Egy finn tanulmány, mely több mint 7 000 tinédzser részvételével készült, a fizikai aktivitás és az érzelmi, mentális egészség közötti összefüggést kutatta. A vizsgálat eredménye szerint a fizikai inaktivitás érzelmi és viselkedési problémákat okoz.

Továbbtanulás: miből tudjuk kifizetni?

2013. 04. 12.
A középiskolások továbbra is „jó befektetésnek” tartják a diploma megszerzését: döntő többségük szeretne továbbtanulni. A szülők kétharmada azonban úgy érzi, hogy csak abban az esetben tudja majd finanszírozni a felsőfokú tanulmányokat, ha gyermekük az államilag támogatott képzésre nyer felvételt.

Egyre több fiatal válik függővé: milyen következményei lehetnek a drogoknak?

2013. 03. 11.
Kutatások szerint a 15-18 éves német fiatalok nyolc százaléka túl sok alkoholt iszik, két százalékuk pedig rendszeresen használ illegális szereket, elsősorban kannabiszt.

Itt a hatékony megoldás: művészetterápiával segíthetünk gyermekeinken

2013. 02. 12.
A foglalkozásokon a szorongásos és részképesség zavarban szenvedő gyerekeket képzőművészeti és drámapedagógiai módszerekkel segítik a szakemberek.

Túlsúlyos tinédzserek, meddő felnőttek

2012. 11. 21.
Normál alkatú társaikkal szemben a súlyfelesleggel küzdő tinédzser fiúk szervezetében 50 százalékkal kevesebb tesztoszteron hormon termelődik. A folyamat a későbbi években súlyos következményekkel járhat: impotenciát, meddőséget okozhat.

Miért rossz élmény az első szex?

2012. 07. 21.
A Durex Nemzetközi Szexuális Jóléti Kutatásából kiderül, hogy világszerte mindössze minden harmadik ember (35%) élvezte az első szexuális együttlétet. A hazai eredmények a nemzetközi tendenciát követik, ráadásul a magyarok csupán 17%-a élte meg kiemelkedően fontos élményként szüzessége elvesztését.