Ha a sors babrál

2015. 10. 26.
Hogy a sorsnak, bocsánat, csupa nagybetűvel, a SORSNAK milyen fura játékai vannak, hát erről szól ez a történet. Élt valahol, talán csak pár lépésnyire egymástól, de mindenképp azonos Univerzumban egy férfi és egy nő. Elképzelhető, hogy már ezt is a SORS rendezte így, de az is lehet, hogy random szórta őket oda, ahova, hogy később kedvére babrálhasson velük.

Csak egy angyal

2015. 09. 17.
Az volt az érzése, hogy az angyal, aki nemrégiben felbukkant körötte, hatalmas és zöld fényt áraszt, olyasmi zöldet, amilyen a nyári erdő. És még azt is hitte, hogy ez az angyal férfi, nagyhatalmú és erős, pedig mindaddig úgy tudta, hogy az angyalok nemtelen lények, már ha vannak egyáltalán.

A tónál

2015. 08. 28.
Csak hárman voltak a tónál, egy házaspár meg egy nő szólóban, akit addig sose láttak arrafelé. Pedig tombolt még a nyár. De hétköznap volt és augusztus, a meteorológusok már mindennap lehűléssel meg zivatarokkal fenyegettek, a nyaralók többsége visszaköltözött a városi lakásba.

Ennyi

2015. 07. 20.
Megmondom én neked, mi a szerelem – hadarta Kari a telefonba még a tavasz közepén –, elájulsz, ha elmondom, micsoda elsöprő, micsoda fékezhetetlen tud lenni, el sem fogod hinni, hogy van olyan!

A kertkapu

2015. 07. 01.
A kovácsoltvas kertkapu és Mariska különös kapcsolatban volt egymással. Ahogy először elengedte anyja kezét, máris a felé vette az irányt. De később is, ha csak egy szabad perce volt, máris odaállt a kapuhoz, kezét a vasrózsák indái közé dugta, és bámult kifelé, álmodozva.

Az ötvenedik

2015. 06. 08.
Ma ötven éve, hogy Kállay Margit és Hajdú Béla kimondta a boldogító igent. Csak a szűk család volt jelen. A szülők, ők már nem élnek, Béla nővére, Margit húga, valamint annak férje, aki már szintén eltávozott. A szertartás után beültek egy kis kocsmába borjúpörköltet enni.

Csak mert szeret

2015. 05. 08.
Juli éjfél előtt pár perccel esett be Annához lélekszakadva, zihálva, hátra-hátrasandítva, nem követik-e, aztán ahogy egy kicsit biztonságban érezte magát, felzokogott. Anna végignézett rajta, és már nem is kérdezte, csak mondta. – Megint nála voltál. Megint bántott.

A gyerek

2015. 03. 23.
A gyerek egyre ingerültebb volt. Feleselt. Semmi nem volt elég jó neki. Ha rászóltak, ordenárén kiabált, ha még jobban rászóltak, véget nem érő zokogásban tört ki, végigcsorgott a szemfestéke az arcán. Azt üvöltötte, hogy ő úgyis elmegy innen, mert őt úgyse érti meg senki.

Pelus

2015. 02. 25.
Presl Ottokár tizenöt éves sem volt, amikor egy hajnalon megszállta az a gondolat. Még a csipát sem törölte ki a szeméből, máris készen villogott a felismerés az elméjében, mint egy fényreklám: a különleges nevű emberek különleges sorsra hivatottak.

Túl az Óperencián

2015. 01. 29.
Vetett még egy pillantást a tükörbe, kicsit oldalról is megnézte magát, bár nem volt rá szükség, igazított egyet a nyakkendője csomóján, aztán elindult. Már napok óta csak ez a találka járt a fejében, néha szorongva, néha vágyakozva gondolt rá, máskor meg elmosolyodott, miket produkál az élet, amikor az ember már nem is várná, hogy történik valami.