Veszélyes játékok, halálos játszmák

2017. 04. 28.
Az interneten terjedő halálos játék kapcsán Szenes Iván „Állítsátok meg a Földet, le akarok szállni róla” című nagy sláge re jutott eszembe. Elképesztő a történet, ahogy öngyilkosságba kergetnek gyerekeket a világhálón. Dr. Garamvölgyi László írása áprilisi lapszámunkból.

A bűnmegelőzés új távlatai: gondolatrendőrség?

2017. 04. 18.
A közismert szakértő, Dr. Garamvölgyi László először márciusi számunkban osztotta meg izgalmas gondolatait a bűnmegelőzésről.

Ünnepek után

2017. 01. 23.
Januárban a szokásosnál is több hulladék keletkezik – Budapesten különösen nagy mennyiségben, de a probléma az egész országot érinti. Az újrahasznosításban és a szemét minél gyorsabb összegyűjtésében azonban mi is segíthetünk. Hogy hogyan, arról a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivőjét, Dorogi Gabriellát kérdeztük.

Vigyázat, csalók!

2017. 01. 04.
Novemberi számunk bevezetőjében írtunk arról, hogy hogy visszaéltek az Önök bizalmával, és a Szimpatika nevével: ismeretlenek telefonon jelentkeztek a kvízjátékunkban résztvevőknél, és különböző feltételekhez kötötték a nyereményük átvételét, sőt, a lakásukon akarták felkeresni őket. Ezért most is fontosnak tartjuk leszögezni, hogy amennyiben Önök közül valaki bármelyik játékunkon nyer, azt telefonon értesítjük, nyereményét postai úton vagy futárral kézbesítjük, és ezt semmilyen egyéb feltétel teljesítéséhez nem kötjük. Hogy mit tehetünk, ha mégis felmerül a gyanú, hogy átvernek bennünket, arról Siklósi Máté fogyasztóvédelmi szakembert kérdeztük.

Autózzunk télen is okosan!

2016. 12. 16.
A környezetvédelem iránt elkötelezettek a biciklit vagy a tömegközlekedést választják, amikor csak tehetik. De előfordulhat olyan eset, hogy muszáj autóba ülni, és mivel beköszöntött a hűvös, fagyos reggelek időszaka, ez az autósoknak egyet jelent a lefagyott szélvédővel és a megnövekedett fogyasztással. Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogyan óvhatjuk a pénztárcánkat és a környezetünket is.

Madárkórház a város szélén

2016. 10. 31.
A 20 éve alakult Vadmadárkórház célja, hogy a Fejér megyében fellelhető sérült madarakat gyógyítsa. Az intézmény egyedüli a dunántúli régióban, ahol szakszerű orvosi ellátásban részesülnek a vadon élő, beteg madarak. A létesítmény alapítójával és állatorvosával, dr. Berkényi Tamással beszélgettünk.

Fenntarthatóan a városban

2016. 09. 23.
A természetben vagy vidéken eltöltött nyári napok után hazatérve gyakran úgy érezzük, hogy a város, ahol lakunk, élhetetlen. Pedig van megoldás: a Messzelátó Egyesület elnöke, Varga Judit az örömteli városi életmód receptjéről mesélt.

Vizet fakasztani bárhol

2016. 08. 31.
A szárazság és az aszály okozta globális problémákról sokat hallunk, de csak akkor értjük meg igazán, milyen súlyos probléma a földek vízhiánya, amikor közvetlen közelről tapasztaljuk a hatását. Egy magyar találmánynak köszönhetően azonban már létezik olyan megoldás, ami segít növelni a föld vízmegtartó képességét. A szabadalomról az egyik feltalálóval, Vattay Richárddal beszélgettünk.

Zölden a levegőben is!

2016. 08. 16.
A hibrid és elektromos hajtású autók után csak idő kérdése volt, mikor jelennek meg az elektromos hajtású közlekedési eszközök vízen és levegőben is. A környezetbarát, és tisztán elektromos repülőgép egyelőre minden földrészen hiánycikknek számít, néhány éven belül azonban akár az utasszállító gépek is hangtalanul közlekedhetnek felettünk. Egy magyar és egy nemzetközi cég álmodott egy nagyot és közösen létrehozták a világ első elektromos repülőgépét.

Mi az az ökostrand?

2016. 07. 11.
Létezik egy strand a Velencei-tó partján, ahol a rengeteg sportolási lehetőség mellett arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy környezetbarát módon működjön szinte minden a strand területén. Az ökostrand megvalósításáról és a környezetkímélő megoldásokról Bálint Györggyel, a gárdonyi Sport Beach vezetőjével beszélgettünk.