„A gyereknek lehet újat mondani”

2019. 01. 25.
A Balázs Béla-díjas televíziós, Takács Vera szerkesztő, rendező, forgatókönyvíró, dramaturg – többek között a Süsü, a sárkány bábfilm életre hívója – 37 éven át készített gyerek- és ifjúsági műsorokat. A technika sokat változott a tévézési szokásokkal együtt, ő pedig haladt a korral. És halad ma is.

„Be fogjuk gyújtani a rakétákat!”

2019. 01. 05.
„Ha bennem mások meglátták a potenciált, akkor nekem is meg kell látnom másokban. Én annyira átlagos figura voltam, de jó anyag, szinte bármi lehetett volna belőlem. Akkor ezekből a gyerekekből mennyi minden lehet.” Vitéz András Gyula nagyon fiatalon választotta hivatásának a gyermekotthonok támogatását.

„Megérkeztem önmagamhoz”

2018. 11. 23.
Baltavári Beáta a világjárók nagy családjához tartozik. Nem turistaként utazik: hosszú időre letelepszik valahol, belakja, megkeresi ottani helyét, azután – egyáltalán nem nyom nélkül – távozik.

Elsa receptre

2018. 10. 26.
Boldog, hogy énekelhet, és boldog, hogy a zenéje örömöt szerez. Na meg boldog: csak úgy. Sosincs lámpaláza, nem kell „belerázódnia a produkcióba”.

100 év élet

2018. 09. 20.
Neumann László mérnök a Szimpatika Magazin indulásakor, azaz tíz éve, még csak 90 éves múlt. Internetezni már azóta kezdett, könnyebben olvas a neten, mert kinagyíthatja a betűket.

„Pontosan azt ábrázolja”

2018. 08. 25.
Gönci András textilművésszel az Uránia Filmszínház kávézójában beszélgetek. Mint kiderül, az elegáns belső teret díszítő textilkép éppen az ő alkotása. A művész albumát nézegetve már nem gondolom, hogy a véletlen játszott kezemre: aki Budapest legszebb épületeiben jár, előbb-utóbb találkozik Gönci András munkáival.

Egy hajszálon múlt a fennmaradásunk

2018. 07. 30.
Mi is az a Nyitott Műhely? Kuckó a Déli Pályaudvar forgalmától egyetlen utcányira. Szerzetesi lak, ahol esténként „buli” van.

Napi betevő

2018. 06. 24.
A Re-Formáló Egyesület alapítói: Smudláné Fazekas Margit és Kállai Kornélia, azaz – ahogy legtöbben ismerik őket – Gitka és Kori. Nem kitalálói az „Enni adok”-dobozoknak, de ők azok, akik mára 2000 önkéntest koordinálva végzik az országos ételosztó rendszer működtetésével járó napi munkát.

„Erik rengeteg erőt ad”

2018. 05. 27.
„Mindig megvolt az a képességem, hogy a rosszból kihozzam a legjobbat. Ha sajnálnám magam, akkor ki gondoskodna Erikről?” Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület elnöke élénk tekintetű, kerekesszékben ülő kisfiával pesti lakásában fogad.

Az „itt és most”-ban

2018. 04. 24.
Orvos. Táncos. Koreográfus. Táncoktató. Mozgásterapeuta. Nem utolsó sorban feleség és anya. Kevesen ismerhetik jobban és több aspektusból az emberi testet, mint Juhász Kata.